-
#21375
Adriano Galliani:
"Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy az első meccsünkön a Lecce ellen az utolsó percekben kaptunk egy gólt. Ha akkor megússzuk gólt nélkül, egészen biztos, hogy másképpen állnánk a tabellán, hiszen akkor mi voltunk az első helyen, és lerázhattuk volna az üldözőket. Ma este ennek pont az ellenkezője történt meg, és úgy gondolom, hogy 4 pont két meccsen a Leccével szemben abszolút megérdemelt. A győzelmet egyértelműen az edzőnknek, Ancelottinak köszönhetjük. Jól olvasta a meccs történéseit, és a félidőben rendbe rakta a csapatot. Jól ismerte fel, hogy be kell cserélnie Ronaldinhót, így ő és Pato játszhatott a két szélen, középen pedig két csatárral, Inzaghival és később Shevával támadott a Milan. Ez a fura négyszög segített hozzá a győzelemhez. A meccs végén lehetett látni Shevcsenko és Inzaghi átlagon felüli összjátékának az eredményét. Ne felejtsük, ezzel a két csodás csatárral nyertünk két Bajnokok Ligáját. Sheva jól teljesít az edzéseken, és látszik rajta, hogy megint boldog. Sajnos nem játszhatunk mindig öt támadóval, de Sheva mindig egy szimbólu marad számunkra. Ő az a játékos, aki a klub közel 110 éves történetében a legtöbb gólt szerezte. Persze aki emlékszik még Nordahlra, annak lehet más véleménye...Szeretném még kiemelni Giuseppe Favallit, aki Costacurtát idézi azzal, hogy olvassa az ellenfél gondolatait. Kár, hogy nem változtathatjuk meg a születési évszámát, mert még sok évig ő lehetne az egyik belső védőnk."
Carlo Ancelotti:
"Akik ma este eljöttek, fantasztikusan biztatták a csapatot. A Lecce ellen nagyot harcoltunk, de kevésbé voltunk éberek, és alacsony fordulatszámon játszottunk. A második félidőben már sokkal motiváltabban, jobb szellemmel játszottunk, fontos volt váltani, és kockázatot vállalni. A Lecce kevés emberrel támadott, ez pedig lehetőséget adott nekünk arra, hogy nagyobb súlyt fektessünk a támadásokba. Most van egy kis előnyünk az üldözőinkkel szemben, amivel okosan kell bánnunk, hiszen innentől minden meccs keménynek ígérkezik. Sheva nagyon sokat dolgozik, és teljes mértékben tiszteljük őt. Komolyan veszi az edzéseket, és ma nagy köszönet jár neki a gólpasszáért, amit Inzaghi értékesített. Ronaldinho abszolút motivált volt, és tisztán látszik, hogy fejlődik. Remélem, hogy fizikailag is sikerül még fejlődnie. Most egy nagyon nehéz meccs következik idegenben. A Chievo nagyon jól játszik, kemény meccsre számítok. Pótolhatatlan játékosok a csapatban? Rengeteg van belőlük, ám ez nem azt jelenti, hogy mindig játszaniuk kell. Pato egyedi, kivételes tehetséggel rendelkezik, de néha ideges vagyok miatta, mert szeretném, ha kiegyensúlyozottab lenne. Mindazonáltal ma nincs hozzá fogható játékos az ő korában.
Forrás: acmilan.com
