A Werder Bremen megérdemelten győzött, végig uralták a mérkőzést.
A Bild c. német újság szerint a Werder történelmi jelentőségű győzelmet aratott.
A nem várt vereséggel kapcsolatban a „megalázó” és a „méltatlan” szavakat emlegetik.
Egyedül Patot találták értékelhetőnek a csapatból, a védelmet illető jelzők cenzúrába ütköznek (!)
Hihetetlen, de igaz: egy értékes döntetlennel és a két gólos előnyből sikerült végrehajtani ezt a bravúrt.
A csapat romokban, van miért aggódni.
A szurkolók immár abban sem bízhatnak, hogy viszontlátják a kupamérkőzéseken (korábban) nem hibázó Milant.
Ennek a Milannak bealkonyodott, ez a csapat már nem tud versenyképes lenni egy szezonon keresztül.
A vezetőség elhibázott döntései miatt a játékosok olyan megaláztatásban részesülnek, amit nem érdemelnek.
Közben tovább folytatódik Ancelotti utódjának találgatása, noha maga az érintett saját elmondása szerint nincs veszélyben. Az olasz sajtó egyöntetű véleménye szerint Ancelotti megbukott.
Mindezt csak tetézi, hogy a szurkolók elvesztették a türelmüket, „érzékelhető lépésekre” készülnek. Tegnap este a San Siroban a csapatkapitánynak, Paolo Maldininek kellett csendre intenie a(z ismét) fütyülő közönséget.