A Juventus elleni 4-1-re megnyert mérkőzésről, és az átigazolási piacról is beszélt Carlo Ancelotti a Berlusconi kupa utáni sajtótájékoztatón.
"Ez egy jó meccs volt, jól álltunk hozzá." -kezdte mondanivalóját Ancelotti.
"Ki akartuk javítani az eddigi rossz eredményeket, és sikerrel jártunk. A csapat sokat javult fizikálisan, és a megfelelő szellemben játszottak, ennek köszönhető a győzelem."
"A védelem jól szerepelt. Bonera és Favalli megfelelően játszott középen, és a két szélsőhátvéd is hozzátette a magáét. Abbiati? Jelenleg ő a legfelkészültebb kapusunk, de Didára és Kalacra is számítunk. Megvárjuk, amíg visszanyerik formájukat, és a szezon kezdete előtt újra átbeszéljük a dolgot."
"Inzaghi visszatérése nagyon fontos volt számunkra, és Paloschi számára is, aki végre kipihenheti magát. Szép lassan felépül az összes sérültünk, de nem vagyunk sietősek ezügyben, hiszen még két hét van a bajnoki rajtig. Flamini? Nagyon boldog vagyok az érkezése miatt, már a Milan egyik kiválósága, és az aktvitására sem lehet panasz. Az egyik leghasznosabb igazolásunk."
Carletto végül kitért egy esetleges középhátvéd érkezésére.
"Ha Nesta és Maldini állapota nem javul, akkor szó lehet egy új védő leigazolásáról. Most azonban az előbb említett játékosok felépülésére koncentrálunk."