#16554RONALDINHO A MILÁNÉ
Megállapodás 20 millióért
Olasz és spanyol sportlapok is arról számoltak be a délutáni órákban, hogy a Barcelona és a Milan között megszülethetett a megállapodás Ronaldinho Gaúcho klubváltásáról, s a brazil 20 millió euró ellenében kerülhet majd Itáliába. A játékost már szerdán bemutathatják Milánóban.
A híreket egyelőre nem erősítették meg a felek, s még hátravan egy újabb egyeztetés a késő délután folyamán, de Adriano Galliani és Joan Laporta állítólag megtalálták a közös hangot, és szóban már megállapodtak. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy Ronaldinho 18.5 plusz 1.5 millió euróért kerülhet a Milánhoz, s akár már holnap sor kerülhet a bemutatására.
A tárgyalások kedden délután fél kettőkor kezdődtek egy barcelonai étteremben, ahol jelen volt Joan Laporta Barca elnök, Adriano Galliani Milan alelnök, Ernesto Bronzetti, a Milan spanyolországi képviselője, valamint Txiki Begiristain, a Barca technikai igazgatója, valamint Rafael Yuste és Raül Sanllehí, a klub további vezetői. Ismert, hogy a Barcelona 20 plusz öt millió eurót várt legalább a játékosért, ám most már biztosnak tűnik, hogy ezt nem kapta meg.
A tárgyalások ugyanis mintegy két óra elteltével befejeződtek, Gallianiék elhagyták az éttermet, valószínűleg azért, hogy egyeztessenek Silvio Berlusconival, a Milan elsőszámú vezetőjével. A későbbiekben Galliani és Laporta ismét találkoztak, és a legtöbb sajtótermék úgy tudja: sikerült megállapodásra jutni. Maga a játékos már napokkal ezelőtt megállapodott a Milannal, s hajlandó lényegesen kevesebb pénzért is aláírni, ahhoz képest, amennyit a Manchester City ajánlott számára.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Manchester City képviselői későn érkeztek, s végül nem tudják megszerezni maguknak a korábbi aranylabdást. A Milan és a Barcelona akár már a következő órákban hivatalossá teheti a transzfert, s ezzel Ronaldinho piros-feketébe öltözhet.