A korábbi hírekkel ellentétben Dida és Ronaldo sem távozik az AC Milan labdarúgócsapatától. Ezt a csapat ügynöke és korábbi játékosa, Leonardo erősítette meg.
A Milan 34 éves kapusa (a képen) sérüléseit követően a szezon második felében kegyvesztett lett Carlo Ancelotti vezetőedzőnél. A tréner inkább az ausztrál Kalacot szerepeltette kezdőként. Ezek után várható volt, hogy a brazil sajtó összefüggésbe hozza Didát valamelyik hazai csapattal, és a Cruzeiro szívesen is látta volna a veterán portást, a helyzet azonban úgy fest, megváltozott.
- Dida nem megy sehova, a következő szezonban is a Milan játékosa lesz - összegzett a Rossonerik brazil ügynöke - korábbi játékosa - Leonardo, aki a csapat másik brazil sztárjának jövője kapcsán is kifejtette álláspontját.
- Ronaldo jelenleg Brazíliában tartózkodik, és csakis azzal van elfoglalva, hogy minél előbb felépüljön. A korábbi hírekkel ellentétben a játékos és a klub közti viszony remek, és bár Ronaldo szerződése június végén lejár, a Milan kész meghosszabbítani azt.
Ronaldinho esteleges érkezése ugyanakkor egyre kevésbé valószínű. A Barcelona ugyanis horribilis összeget kérne a régóta formán kívüli klasszisért, aki ugyan szívesen elszerződne a Milanhoz, de Leonardo szerint ha a felek álláspontjai nem közelednek, az üzlet meghiúsul.
forrás: samsungsport.hu
-------------------------------------
kezdenek nevetségessé válni a dolgok...