Patrice Evra:
A francia Le Parisien szerint az AC Milannál bíznak benne, hogy a Manchester United balhátvédjét, Patrice Evrát a következő szezon végén ingyen megszerezhetik.
Evra Európa egyik legjobb védőjévé nőtte ki magát, mióta 2006. januárjában csatlakozott az angol klubhoz. Bár a francia játékos szerződése jövőre lejár, a megújításról folytatott tárgyalások nem haladnak túl jól. A Le Parisien szerint a Milan kész a 27 éves labdarúgónak egy igazán nagyvonalú szerződést ajánlani, még úgy is, hogy Evra 2,7 millió eurót kér évente.
A Milan nem az egyetlen olasz óriásklub, akit hírbe hoztak a védővel. A Juventus, és az Inter is szemmel tartja a játékos sorsának alakulását.
Emerson és Christian Brocchi:
A Controcampo szerint a piros-feketék el kívánják adni Emersont, és Christian Brocchit. Mindkét középpályást sokat kritizálták ebben a szezonban, bírálóik szerint nem tudták úgy teljesíteni a feladatukat, mint Andrea Pirlo, Gennaro Gattuso és Massimo Ambrosini.
A brazil középpályás a múlt nyáron igazolt a Real Madridtól a Milanhoz, de nem tudta megváltani a világot, és csak 15 bajnoki mérkőzésen vett részt, ebből mindössze hatszor lépett kezdőként pályára. Brocchi 24-szer szerepelt a bajnokikon, és 10-szer a kezdőben is helyet kapott, de csapattársához hasonlóan nem tudott meggyőző teljesítményt nyújtani.