• Palinko
    #15862
    összeállított az acmilan.hu a két távozórol egy beszámolót. bemásolom:
    Sergio Claudio dos Santos "Serginho"

    Serginho 1971. június 27.-én látta meg a napvilágot Nilopolis városában.A villámléptű szélső a FC Itaperuna kölyökklubjában kezdte pályafutását,ezután Vítoria Bahiában kezdett el focizni, de 18 éves korában leigazolta a híres Flamengo,azonban első pályáralépését nem követte több. Ekkor a Cruzeiro vette át, de 13 mérkőzésnél és egy gólnál nem jutott több a szárnyait bontogató brazilnak. Innen került a Sao Paolo csapatához, ahol végre megtudta mutatni az igazi képességeit. A szurkolók megszerették,a szakma pedig elismerte kivételes képességeit. Ebben az időszakban Serginho az egyik legjobb balhádvédnek számított a futballban. 1998-ban bemutatkozhatott a válogatottban, de Roberto Carlos mögött csak másodhegedűs szerep jutott neki. Legnagyobb válogatottbeli sikere egy Copa America győzelem, amit 1999-ben szerzett. Ekkor vásárolta meg a Milan 9,4 millió dollárért. A bemutatkozó meccse 1999.09.12.-én volt ahol a Milan 3-re verte a Perugiát. A Milanban inkább csereként számítottak rá, mi sem bizonyítja jobban, hogy Ancelotti inkább vészhelyzetekben alkalmazta a brazilt. Szorult helyzetekben mindig őt cserélték be, és általában jó cserének is bizonyult. Egyedül Cesare Maldini irányítása alatt villoghatott igazán, ekkoriban ugyanis rá épült a Milan szélsőjátéka. Serginho hihetetlenül sokoldalú játékos. Serginho igazi baloldali ember, ráadásul ezen belül minden poszton bevethető. Egyszerre tudott segíteni mind támadásban mind védekezésben. Kivállóan helyt állt 4-4-2-es illetve 4-3-3-as felállásban is. Mindig képes volt lendületet adni a piros-feketék támadójátékának és ezzel nagy hasznára volt a csapatnak. Serginho a remekül kezelte a tényt, miszerint rá csak második számúként számít csapata.Serginho emlékezetes mérkőzései közé tartozik a legendás 6-0-ás győzelem az örök rivális Inter ellen, ahol ugyanis 3 gólpasszt adott, és maga is a hálóba talált. A 2002-2003 szezonban az Olasz Kupa döntő első mérkőzésén kétszer vette be a "farkasok" hálóját, ezzel gyakorlatialg egymaga eldöntötte a meccset. A 2003-as BL döntőben a 11-es párbaj során nem remegett meg a lába, ezzel elősegítve a Milan győzelmét a Juventus felett. Sajnos az isztambuli Bl döntőben a Liverpool ellen már nem volt ilyen szerencsés, ugyanis a 11-est csúnyán a jobb felső sarok fölé lőtte. Serginho 9 év alatt 183 mérkőzésen játszott és 18 gólt szerzett. A meglehetősen sérülékeny brazilnak két évvel ezelőtt komoly hátproblémájával kellett megküzenie, amiből máig nem sikerült 100%-osan felgyógyulnia. Visszavonulásának fő oka ez volt. Az igazság az, hogy bár inkább kiegészítő ember volt a Milan történetében, a töretlen elszántságának, sportszerűségének, és hihetetlen mértékű sportszeretetének sokat köszönhet minden Milan szurkoló.

    Köszönünk mindent Serginho!

    Pályafutása számokban

    1992-1993 Itaperuna Mérkőzés/Gól 7(0)
    1993-1994 Bahia Mérkőzés/Gól 11 (1)
    1994-1995 Flamengo Mérkőzés/Gól 17 (3)
    1995-1996 Cruzeiro Mérkőzés/Gól 23 (Cool
    1996-1999 São Paulo Mérkőzés/Gól 58 (21)
    1999-2008 A.C. Milan Mérkőzés/Gól 183 (1Cool

    Legnagyobb sikerei klubszinten

    Bahia állam bajnoka (1994), Sao Paolo állam bajnoka (1998), BL-győztes (2003, 2007), Olasz Kupa-győztes (2003), európai Szuperkupa-győztes (2003, 2007), olasz bajnok (1999, 2004), olasz Szuperkupa-győztes (2004),Klubvilágbajnok(2007)

    Legnagyobb sikerei a válogatottban

    U-21-es vb-ezüstérmes (1991), Copa America-győztes (1999)

    Készítette: Moha


    ------------------------------------------------

    Marcos Evangelista de Morais "Cafú"

    Cafú 1970.június. 7.én Sau Pauló városában látta meg a napvilágot, pontosan azon a napon amikor a mexikói vb-n a későbbi győztes Brazil válogatott legyőzte Angliát. Édesapja, Célio, a lefújás utáni katarzisában el is határozta, hogy kisfia egyszer még híres futballista lesz! A jóslat pedig bevált. Az eleinte még Marcos néven furtkározó kisfiú felvette egy híres 70-es évekbeli Flu-sztár labdarúgó, Cafuringa nevét (csapattársai szerint ugyanolyan stílusban játszottak.)Hősünk az Otaquaquecetuba nevű gyerekcsapatban ismerkedett meg a futballalapokkal, ahonnan a Sau Paulo FC vitte el. 17 évesen már a felnőtt csapat tagja volt. A roppant erős gárdával két brazil bajnoki és több Sao Paolo állami bajnoki címet, ráadásul két Libertadores Kupát is nyert. 1992-ben és 1993-ban desszertként egy Világkupát is hazavittek Tokióból, az utóbbit éppen a Milan ellenében nyerték el.Cafú gyorsan bekerült a válogatottba is: alig 20 évesen, 1990-ben mutatkozhatott be a selacaóban a spanyolok ellen a 3:0-ra elveszített mérkőzésen.1994-ben a spanyol Real Zaragoza, a friss spanyol kupagyőztes igazolta le,ahol a válogatott Belsué mellett nem fért be a csapatba, ezért már év közben haza is tért a Palmeirasba.Egészen 1997-ig maradt a Pálmafásoknál ahonnan 7.6 millió euró ellenében az AS Romába tette át székhelyét. 1998-ban alapemberként kiváló formában száguldozta végig a franciaországi világbajnokságot, azonban a legfontosabb mérkőzést, a Ronaldo titokzatos "haldoklásáról" emlékezetessé vált finálét enervált játékuk miatt elveszítették. Hamar kárpótolta viszont magát egy újabb Copa America-arannyal, de a fővárosi farkasokkal sokáig nem jutott fel a bajnokságban a dobogóra, sőt, még az UEFA-kupás helyekért is foggal-körömmel kellett harcolniuk. Végül annyi keserves év után 2001-ben bajnoki címet nyertek. A nagy siker után Cafú még maradt az újra harmatos Romában. Már megállapodott egy japán csapattal, amikor a Milan szerződést ajánlott neki. Galliani kétéves szerződést kötött az akkor 33 éves futógéppel, aki beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Szerencsére nem voltak beilleszkedési problémái hiszen itt is több honfitársa várta: Roque Junior, Dida, Serginho, Leonardo és Kaká. Cafú igazi jobb oldali emberként, rengeteg gólpasszt adott a Milan csatárainak.Felfutásaival és beíveléseivel állandó veszélyt jelentett az ellenfél kapuja előtt. Technika tudása, gyorsasága, és erőnléte sem kopott annyit, hogy ne tudjon alapemberré válni. Nagy szerepet játszott a 2003/2004-es bajnoki cím elhódításában. 2004-ben és 2005-ben beszavazták az Év válogatottjába az uefa.com oldalán. A 2005-ös gyászos isztambuli döntőben végig a pályán volt. Oddo érkezése után, Ancelotti inkább már csak csereként számított a veterán brazilra. A 2007-es BL döntőn már nem is lépett pályára. Ettől függetlenül a Milanban rengeteg sikerben volt része. Bajnoki cím, Bl ezüstérem, Bl győzelem, Európai szuperkupagyőzelem, Klubvilágbajnok győztes.A pályán nem csak játéktudásával, hanem sportszerűségével is beírta magát a történelemkönyvekbe.Cafú a meccs minden pillanatában képes volt mosolyogni, és természetesen rágózni, ami a mosolya mellett ugyanúgy hozzánőtt az évek alatt. Cafú 102 mérkőzést játszott Milan mezben amelyen 3 gólt szerzett. A válogatottban 156 mérkőzésen lépett pályára, amellyel ő tartja a rekordot. Igaz, hogy Cafú már fénykora után érkezett a Milanhoz, de profizmusát és elszántságát jellemzi, hogy feltudta venni a verseny a fiatalabb csapattársaival, ezzel rengeteg örömet okozva a Milan híveinek. Szomorúan búcsúzunk az örök mosolygós Cafútól!

    Köszönünk mindent Cafu!

    Pályafutása számokban

    1989-1994 Sao Paulo Mérkőzés/Gól 115 (7)
    1995 Real Zaragoza Mérkőzés/Gól 16 (0)
    1996-1997 Palmeiras Mérkőzés/Gól 35 (0)
    1997-2003 AS Roma Mérkőzés/Gól 163 (5)
    2003-2008 AC Milan Mérkőzés/Gól 102 (3)


    Klubsikerei

    São Paulo Állam bajnokság: 1989, 1991, 1992, 1996
    Brazil Liga bajnok: 1991
    Libertadores Kupa győztes: 1992, 1993
    Libertadores Szuperkupa győztes: 1993
    Interkontinentális Kupa (Toyota Cup): 1992, 1993
    Olasz Serie A győztes: 2001, 2004
    Európai szuperkupa győztes: 2003
    Olasz Szuperkupa győztes: 2001, 2004
    BL győztes: 2007
    FIFA Klubvilágbajnok: 2007
    Berlusconi Kupa győztes: 2005, 2007

    Válogatott sikerei

    Konföderációs Kupa győztes: 1997
    Copa America győztes: 1997, 1999
    Világbajnok: 1994, 2002

    Készítette: Moha