• LasCar16
    #15695





    Milan: nincs szükség forradalomra

    A Milan vezetőedzője, Carlo Ancelotti kijelentette: erősíteni kell, de csak néhány poszton.


    A Milan szurkolói szerint a jelenlegi gárda bebizonyította, hogy már nem tudja felvenni a versenyt Európa legjobb együtteseivel, sőt, az olasz középcsapatok is képesek megnehezíteni a dolgát. Az általános vélekedés úgy tartja, hogy teljes vérátömlesztésre lenne szükség, a keret felét el kell adni és új, fiatalabb focistákat szerezni helyettük, miközben a szakmai stáb élén sem ártana a csere.

    Carlo Ancelotti azonban másképp vélekedik minderről, és kijelentette: sem ő, sem a csapat nagy része nem távozik nyáron.

    - Jövőre is én ülök a kispadon, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmiféle forradalom. Erősítésre természetesen szükség van, ám ez csak néhány játékost érint majd. Egyelőre még a jelenlegi szezonra koncentrálunk, mert nagyon fontos számunkra, hogy indulhassunk a Bajnokok Ligájában. Bár a döntés már nem a mi kezünkben van, mi megtesszük, ami tőlünk telik - mondta Ancelotti.

    samsungsport.hu