• Nuno88
    #15690
    Galliani interjú

    Mr. Galliani, meglepte a vasárnapi vereség a Napoli ellen?

    "Nem tudom, hogy a hétvégi vereség volt-e a legrosszabb a szezonban. Az biztos, hogy nem számítottunk rá. Meglátjuk, most mi lesz. Még mindig bizakodunk. Senkitől sem várunk jótékonykodást. Végre olyan eredmények születnek az utolsó fordulókban, amik nem adnak okot találgatásra. Ez jó jel az olasz focira nézve. Minden csapat magáért játszik és nem másokért. Bízom benne, hogy a Milan a BL-ben indulhat ősszel."

    Mit mondott Silvio Berlusconi a vereség után?

    "Nem látta a meccset, éppen repülőn ült. Beszéltem vele vasárnap este és szomorú volt, ahogy én is, és ahogy minden szurkolónk. Csalódottak voltunk, és ugyanígy éreztek a játékosok és az edző is."

    Mi volt a kudarc oka?

    "Nincs magyarázat rá. A csapat három nagyon pozitív mérkőzés után érkezett a San Paolóba, ezért meglepett a találkozó képe, mivel korábban ellenünk még senki sem játszott ekkora fölényben. A Palermo ellen nem érdemeltünk vereséget, Rómában is jól játszottunk, ahogy a Juventus ellen is. Bergamóban is nyernünk kellett volna. Most először mondhatom azt, hogy nem sok esélyünk volt a győzelemre."

    Kiket vásárol a Milan a nyáron?

    "Hétfőig nem akarok az igazolásokról beszélni. Ugyanez igaz a játékosokra is. Mindenkivel leülünk majd tárgyalni, de csak hétfőtől kezdve."

    Mi a helyzet Patóval?

    "A következő szezontól Kaká második számú csatárt játszik majd. Ez egy kiváló megoldás, de csak egy csatár játszhat majd előtte. Inzaghi jól teljesít, ezért Patónak vele kell majd megküzdenie."


    Forrás: acmilan.com