A Corriere dello Sport információja szerint Gennaro Gattuso úgy határozott, hogy a nyáron mindenképpen elhagyja a Milant, és egy olyan csapatot keres, amely iránt kisebb az érdeklődés.
A Milan középpályását már az elmúlt szezonban is összehozták a Manchester Uniteddal, miután Gattuso azt nyilatkozta, hogy szívesen próbálná ki magát az angol bajnokságban is. A világbajnok szerint stílusának fekszik a brit foci, ez már korábban, skóciai légióskodása idején bebizonyosodott. A Bajnokok Ligája-győzelem után azonban szóba sem jöhetett Gattuso távozása, akit idén sem enged el szívesen a Milan:
- Rinónak hosszú távú szerződése van, és nagy rajongója a klubnak. Bár még nem beszélhetek magabiztosan, hiszen csak május 19-e után tárgyalhatok majd a játékosokkal és ügynökeikkel, de én úgy hiszem, Gattuso sokáig erősít még minket – jelentette ki Adriano Galliani, aki a napokban veszi át a Milan elnöki teendőit Silvio Berlusconitól.
Ugyanakkor a Corriere dello Sport Gattuso motivációját is tudni véli, a lap szerint a játékos egy kicsit kisebb érdeklődésre vágyik, ennek megfelelően keres csapatot magának. Ennek némileg ellentmond, hogy a Real Madridot, a Manchester Unitedet és a Bayern Münchent hozzák összefüggésbe a harminc éves játékossal.