#1539
A Milan, Chelsea elleni mérkőzése a felkészülés szezonban barátságosnak tekinthető, de mégis többet jelent, mint ahogy azt Carlo Ancelotti a vasárnapi találkozó előtti nyilatkozatában is megemlítette.
Az edző a következőket mondta:
„Ez a meccs előzetese lehet a Bajnokok Ligája Párizsban megrendezésre kerülő döntőjének. Két olyan csapat összecsapása lesz, amelyek fontos szerepet töltenek be a világ labdarúgásában. Mi a saját játékunkat fogjuk játszani, és a legjobb játékosaink lesznek a pályán a saját felállásunk szerint.”
A Milan biztosan nagy hangsúlyt fog fektetni a támadásokra és Ancelotti nem a szokásos formációt fogja bevetni, hanem olyan variációt próbál ki, amelynél négy védő, három védekező illetve két támadó szellemű középpályás, azaz Clarence Seedorf és Rui Costa helyezkedik el Christian Vieri mögött.
Mindkét csapatot támogathatja a nagyszámú Bostonban élő portugál közösség, mert a Milan együttesében játszik Rui Costa és természetesen a Chelsea edzője, Jose Mourinho és számos játékosa is abból az országból származik.
Rui Costa nem kételkedik a mérkőzés jelentőségében, és azt mondta:
„Minden játékos jól akar játszani ezen a mérkőzésen. Nem számít, hogy ez csak egy barátságos találkozó. Egy ilyen meccsen bizonyíthatod, hogy nem érdemtelenül vagy tagja a csapatnak és nem érdemtelenül viselheted a mezt.„
A mérkőzésen egyszerre lesz a pályán a Milan egykori és jelenlegi támadója, Bobo Vieri és Hernan Crespo személyében. Carlo Ancelotti nyilatkozatában mindkét játékost dicsérte.
„Crespo és a Milan összeütközésbe került a Chelsea akaratával és őszintén szólva, a játékos az ő tulajdonuk volt. Vieri egyike azoknak a csatároknak, akik elől meg tudják tartani a labdát és ez olyan lehetőséget ad, ami eddig nem volt. Nyugodt körülmények között tud edzeni, és jól akar teljesíteni.”