Spanyol és olasz sajtóértesülések szerint a Milan és a Barcelona megegyezett Ronaldinho átigazolása ügyében, ezzel párhuzamosan pedig Silvio Berlusconi célegyenesbe látszik érkezni Sevcsenko visszahozatalát illetően.
A hírek szerint a Milan alelnöke, Adriano Galliani csütörtökön Barcelonába repült, ahol Ronaldinho ügynöke, Roberto de Assis, és a FIFA ügynöke, Ernesto Bronzetti társaságában találkozott a Barcelona direktorával, Txiki Beguiristain-al. A dolog konkrét előzménye az volt, hogy De Assis megkapta a katalán klub hozzájárulását ahhoz, hogy ügyfele olaszországi átigazolásáról megkezdhessék a tárgyalásokat. Míg a korábbi hírek az Inter érdeklődéséről is szóltak, De Assis elhárította ennek lehetőségét, mondván, hogy fivére vagy a Milanhoz igazol, vagy marad a Barcelonában.
Ronaldinho szerződése 2010-ig szól a Barcelonával, kivásárolási záradéka 125 millió euróról szól, azonban úgy tűnik, hogy a jelen pillanatban a Milannak elég lesz 20 millió eurót fizetnie a játékos szolgálataiért.
A közelgő transzfereket megerősítendő, Galliani tegnap este a következőket nyilatkozta:
"180 százalék esély van rá, hogy Ronaldinho és Sevcsenko a Milanban fognak kikötni. Természetesen mivel mindkét játékos szerződés alatt áll, csak reménykedhetünk, de szerintem meg fognak történni ezek az igazolások."