#15065RONALDO UJABB LÖKÉST KAPOTT A GYÓGYULÁSHOZ
2008.04.02. ronaldo.com
Interjú Bruno Mazziotti gyógytornásszal.
”A haladása sebessége még magát Ronit is megdöbbenti, mivel korábban volt egy nagyon hosszú és kemény felépülése, mikor visszatért egy hasonló sérülésből, amit 2000-ben szenvedett el. Az összehasonlítás elkerülhetetlen, ráadásul spontán, különösen az ő esetében. Ronit az eredmények és a módszereknagyon meglepték. A fizioterápia az elmúlt nyolc év folyamán sokat fejlődött, mind a technológiai, mind az elméleti alapjaiban. Jelen állapot szerint, már elértük, hogy a mozgásának a 80 %-át a sérült végtagban visszaszerezze.”- mondta a játékos gyógytornásza Bruno Mazziotti.
“Engedély kapott, hogy a Milan stadionja és az otthona közötti rövid távolságot autójával, önállóan tegye meg. Ronaldo elhatározta, hogy megossza a jó híreket a csapattársaival, nem lehetett visszatartani. Nézőket, személyzetet döbbentett meg azzal, hogy megjelent a San Siróban az Atalanta elleni, vasárnapi mérkőzés előtt. Maga vezette az autóját, és mankók nélkül sétálgatott. Mindenki rácsodálkozott aki meglátta sétája közben, és ráadásul a szurkolók, akik észrevették a mérkőzés előtt a nevét, illetve egy neki szóló dalt kántáltak. A szeretetnek az a megnyilvánulása Ronaldó számára teljesen felbecsülhetetlen értékű volt, nagyon nagy lökést adott neki.” - árulta el Mazziotti.
Ronaldo csütörtökig maradni fog Milánóban és csak az aznapi Milanelloban elvégzendő napi foglalkozást követően indul el Párizsba. Másnap keresztül fog menni több orvosi vizsgálaton, és egy Gerard Saillant doktorral való végső megbeszélésen mielőtt vasárnap Madridba repül hogy a fiával, Ronalddal töltsön egy kevés időt.