#1504
Alberto Gilardino túl van első Milan játékosként adott sajtótájékoztatóján. A játékos többek között arról is beszélt, hogy legfőbb célja a Bajnokok Ligája megnyerése lesz a következő szezonban.
"Egy álmom valósult meg azzal, hogy ideszerződhettem, már a tavalyi év óta ez volt a célom. Győzni jöttem ide, leginkább a Bajnokok Ligáját szeretném megnyerni. A Milan az egyetlen klub, aki teljesen komolyan gondolta a szerződtetésemet, mégha tudták is, hogy más klubok is érdekeltek az ügyben. Itt minden megvan számomra, hogy továbbfejlődjek és győzzek. Ez egy egyedi csapat, Európa legerősebb csapata és az érdeklődők közül ők akartak engem a leginkább. Tudom, hogy nagy csata lesz a csapatba kerülésért, de én alázattal fogom végezni a munkámat. Az edző dolga lesz a döntés. Ahhoz hozzászoktam már, hogy bizonyítanom kell. Persze teljesen más a Milanban játszani, mint a Parmában. Tavaly a támadósorunk csak belőlem és Domenico Morfeóból állt, itt pedig tele van a csapat igazán nagy bajnokokkal. Abban biztos vagyok, hogy gólképes leszek itt is, ugyanúgy, mint a Parmában. Gyermekkoromban csodáltam Van Bastent és Gabriel Batistutát, de amikor a Veronában voltam, akkor Vieri és Inzaghi voltak a kedvenceim" - nyilatkozott Gilardino.