A Milan szezonbeli nyolcadik vereségét szenvedte el az Atalanta ellen, ráadásul negyedszer kapott ki a San Siróban.
A Milan már az első félidőben kétgólos hátrányba került, és bár mindent megtett az egyenlítésért végül csak egy gólra futotta a hazaiak erejéből. Pedig az utolsó percekben hatalmas lehetősége volt a Milannak az egalizálásra, de Andrea Pirlo a hajrá perceiben büntetőt hibázott.
- Nagyon figyelmetlenek voltunk néhány helyzetben, és ugyanaz történt velünk, mint a Sampdoria ellen. Tudatában vagyunk, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, és sajnáljuk is a történteket. Sajnos az egész szezonban nagyon gyengén teljesítünk, még hazai környezetben is – sajnálkozott Ancelotti az újabb vereség után.