#1260
Kakhaber Kaladze régóta várt átigazolása a Chelsea-be már nem olyan biztos, miután csütörtökön aláírta új szerződését a Milan-nal.
A grúz válogatott játékosának még egy év volt hátra a szerződéséból, de most ezt 2010-ig meghosszabbította. Ebben a hónapban úgy tűnt, hogy biztosan a Chelsea-be igazol, de az üzlet meghiúsult. A játékos megegyezett a londoni klubbal, de a Milan 8 millió fontot kért a balhátvédért, amit sokalltak az angol csapat vezetői.
Kaladze a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában már megcsillantotta a lehetőségét, hogy a San Siro-ban marad.
„Boldog vagyok a Milan-ban, csak van egy technikai problémám. A valóság az, hogy nem játszom valami sokat,” – mondta Kaladze. „A szerződésem 2006-ban lejár, de remélem, hogy megegyezek a Milan vezetőivel a hosszabbításról.”
Kaladze-nak olyan erős vetélytársakkal kellett megküzdeni a kezdőcsapatba kerülésért, mint Paolo Maldini és Giuseppe Pancaro.
Forrás: channel4.com
Kapcsolódó cikk:
Kaladze a Milanban marad
A Chelsea kiszemeltje, Kakhaber Kaladze véget vetett a találgatásoknak a jövőjét illetően és új szerződést írt alá a Milan-nal.
A nyár elején erős érdeklődést mutatott a grúz válogatott játékosa iránt a Stamford Bridge-i alakulat. Amikor leigazolták az Athletic Bilbao csapatától Asier Del Horno-t, az érdeklődésük csökkent Kaladze iránt.
Miután a piros-feketék anyagi okok miatt lecsúsztak a szerződésről, a Milan igazgatója, Ariedo Braida azt szeretné, hogy a hátvéd 2010-ig a San Siro-ban maradjon. Kaladze elismerte, hogy csalódott a Chelsea-be való meghiúsult átigazolás miatt.
„Kétségtelen, hogy egy kicsit csalódott vagyok attól, ahogy a dolgok állnak a Chelsea-vel, de nem tehetek semmit,” – nyilatkozta Kaladze a Gazetta dello Sportnak.
„Milan játékos vagyok, ami nem rossz helyzet. Ha a két klub most nem tud megegyezni, akkor a Milan-ban maradok.”