-
#404
Most következik a hogyan ne menjünk nyxralni sorozat első része
Előljáróban annyit, hogy nem a legjobb előzményekkel vágtunk neki ennek a nyaralásnak; két ügyfél is tesztelte az idegrendszerem határait és számomra is megdöbbentő rugalmasságot találtak. Mindehhez hozzá kell számítani azt a balszerencse sorozatot, amely elkapott lent minket... szóval ha túl sötétnek éreznéd e beszámolót, gondolj arra, hogy lehet, hogy miattam sötét, nem a hely miatt.
06.18; Szombat
Mi van teve, megfagytál?
A tavalyi hihetetlen széria után (az indulás előtti hetekben vagy ötször volt a kocsi szervízben, ráköltöttem vagy háromszázezret - ennek ellenére a hajnali pakoláskor romlott el a csomagtartózár), idén a hűtővíz döntött úgy, hogy túl higgadt vagyok. A kocsi kétszer is megjárta a szervízt, azt mondták, hogy teljesen oké. Tény, hogy egy csomó olyan dolgot is megcsináltak rajta, melyekről nem is tudtam és igazuk volt, mert nagyságrenddel jobb lett a gép, amikor visszaadták - de az esti pakolásnál vettem észre, hogy már megint jópofa tócsa vigyorog a dög alatt. Mondjuk mehettem volna egy nappal később is, de úgy döntöttünk, hogy megrizikózzuk az utat: a tócsa nem volt nagy és bíztam benne, hogy csak azért volt, mert a kocsi meglehetősen oldalra dőlve parkolt. Jól felpakoltunk hűtővízzel, aztán hagy szóljon.
Hajnal kettőkor indultunk. A harmadik saroknál vettem észre, hogy gáz van: sötét a műszerfal. Egy hangyafasznyi égő most unta meg az életét, emiatt viszont nem világított egy műszer sem. Na jó, tudok én fülre is vezetni, rendőr meg úgysincs éjszaka, szarnibele.
Csakhogy nem számoltam a kocsi tulajdonságaival. Ez ugyanis egy bazi nagy limuzin, 3 literes 200 lóerős motorral. Én kellemes tempóban mentem, a kocsiban a csendet csak az együttérző családtagok horkolása törte meg néha - szolíd éjszakai kocogás volt. Gondoltam én addig, amíg Siófoknál kétoldali benzinkutak között éppen kamionokat előztem és össze nem jött annyi világosság, hogy meglássam az órát. A fények miatt ugyan lassítottam, ennek ellenére a mutató 190-en állt. Ezek szerint szép szolídan lekocogtunk Siófokig 220-szal.
Hajnalban már egy horvát autóspihenőben ébredezett a család. (Eltekintve Nejtől - neki egész úton nem sikerült egyhuzamban huszonkét percen keresztül ébren maradnia.)
Én még elrohantam vécére, mert reggelenként szigorúan be kell ülnöm egy körre. Elég nagy tömeg volt és ez a mostani akció sajnálatosan hangosra sikerült: de harsány 'zum wohl!' felkiáltással sikeresen a németekre kentem a dolgot.
Ahogy haladtunk délre, úgy kezdett a hűtővíz hőfoka is emelkedni. Jó száz-százötven kilométerenként megálltunk, kapott 1 deci friss vizet és mentünk tovább. Sibenik környékén vége lett a sztrádának, bejött valami hegyi út, ekkor azért beaggódtam. Végül ötletem támadt: a kocsinak különálló, jócskán túlméretezett klímaventillátora van, azaz ha bekapcsolom a klímát, akkor nemcsak nekünk lesz jó, hanem a motor is extra léghűtést kap. Így is történt. Az is feltűnt, hogy ha nyomtam a gázpedált mint hülye, akkor leesett a hűtővíz hőfoka. Hát, ezen nem múlt. Ugyan az infarktus kerülgetett, amikor pihenőkbe állva a kocsi alá néztem és láttam, milyen tócsákat hagyunk és hogy vízben fürdik az alja - de haladtunk.
Egy idő után azért feltűnt, hogy a tócsák jóval nagyobbak, mint amennyi vizet utánatöltök. Tapintásra fagyállós hűtővíz volt, és nem igazán értettem a dolgot addig, amíg bele nem néztem a csontszáraz ablakmosótartályba: vazze, biztos abból folyt a nagyja és télen abban is valami fagyállós cucc volt. Innentől sokkal nyugodtabban mentünk tovább. Nem is volt semmi baj, még azt a 60 kilométeres eltévedést is mosolyogva vettem tudomásul. (Csak szólok: ha valaki az új sztrádán éri el Splitet, és Omis/Makarska felé akar továbbmenni, még véletlenül se menjen a Dubrovnik tábla után a körforgalomban: ez ugyanis elviszi a francba valami északnak tartó hegyi útra. Be kell csűrni Splitbe és onnan továbbaraszolni a tengerparti úton.)
Fél kettőre értünk le Omisba, rohadt meleg és egy kedves házaspár fogadott. Birtokba vettük a lakókocsit. Első legfontosabb teendőként bevágtam egy sört a fagyasztóba, második legfontosabb teendőként pedig elmentem boltba hideg Karlovacko-ért. A fagyasztó tudta a dolgát, mire visszaértem, betonkeményre fagyott a sör. De én se ma jöttem a hathuszassal, két hideg sört hoztam. Lelkibéke helyreáll.
Kipakoltunk, berendezkedtünk, megmutattuk magunkat a tengernek. A napocska is megrázta magát, közölte, hogy az elkövetkező héten a zsírt is le fogja izzasztani rólunk.
Én még átnéztem a kocsit és megtaláltam a lyukat: az egyik gumi hűtővízcső tetején van egy műanyag légtelenítő csavar: ez tört el és a tömítéssel ellátott feje a kezemben maradt, amikor megfogtam. Nem egy nagy ügy, de szerszám nem volt, a tengerparton meg megbízható szerelőt keresni, idegen nyelven... ennél azért felhőtlenebb nyaralásra számítottam.
A legmegdöbbentőbb tapasztalatot gyerekeink okozták. Egy évvel ezelőtt még kézbentartható szolíd apróságok voltak, mostanra meg igencsak kinyílt a szájuk. Nemhiába, dolgozik az iskola, minden téren szívják magukba a tudást.
Szokás szerint megkezdtük az áttérést a mediterrán életstílusra, este bőséges vacsora, utána jó sokáig kártya, beszélgetés. A csajok bevállaltak egy kétszemélyes haltálat, volt rajta minden: egy csomó garnélarák, grillezett tintahal, polip(?), makréla. Meglepetésemre az eddig mereven elzárkózó Barna is beszállt a halzabálásba (persze miután becsapta saját grilltálját), és sorra nyomta le a scampikat meg a tintahaldarabokat. Én próbáltam megadni az alaphangot, időnként figyelmeztettem Nejt, amikor a tintahal ágasbogas részeit kezelte, hogy 'pont most nyiszálod az agyát', de csak udvariasan vigyorogtak.
Vacsora után pánikszerű alvás.
06.19; Vasárnap
Este azt beszéltük, hogy reggel mindenki addig alszik, ameddig akar. Egy besötétített, klimás lakókocsiban ez merész elképzelés volt: Nejjel 11-kor keltünk, a kölykök délben. Vannak kétségeim, hogyan lesz ebből hétfő reggel hatkor halpiacra menés.
Körbeszaglásztunk: van egy csomó közös program a magyar lakókocsis kolóniának. Erről az a Monty Python jelenet jut eszembe, amikor két remete találkozik a hegyoldalban, beszélgetni kezdenek, majd menetközben apránként kiderül, hogy egész remetekolónia él együtt.
Ami biztos, hogy mi nem ilyen nyaralást terveztünk. Csavarogni akartunk, magunktól kirándulgatni, elmászkálni a közeli városokba - de mindezt a kocsi egy elegáns mozdulattal keresztülhúzta. Egy beletört műanyag csavart még csak megfúrni sem merek, mert félek, hogy sorja kerül a hűtővíz rendszerbe. Valószínűleg nyakonöntöm gumiragasztóval, rányomom a csavarfejet, körbetekerem szigszalaggal, a hűtökörbe meg borítok tömítő folyadékot. Talán hazáig kibírja. Persze ehhez még gumiragasztót és hűtőtömítő folyadékot kell szereznem. (Remélem, ezek minden országban egyformán néznek ki.)
A nyaralásnak szvsz az a lényege, hogy az ember elengedi magát, megszokott gondjait egzotikusakra cseréli... hát, most nem ez van. Megint a kocsi. Egy filléres alkatrész, melynek hibája elég hamar kiugorhatott volna, ha indulás előtt el tudom vinni átnézetni. De én inkább ügyfélnél szoptam 20 órákat.
Na mindegy, megadóan feliratkoztunk az összes közös programra. Ezt is el kell kezdeni valahol.
Délután sétáltunk a városban, felmentünk az alsó erődbe, jó volt. Ha az ember sziklákra gondol, az jut eszébe, hogy óriás, meg hogy fenséges: de ezek szépek voltak. A fák, a kaktuszok ahogy próbáltak megkapaszkodni a résekben, a tengervíz, ahogy a sziklák lábainál befogadta a folyót, a város, amely a növényekhez hasonlóan beletapadt minden résbe - szép.
Bent is vacsoráztunk. Lehet vitatkozni, hogy kinek melyik a kedvenc mondata, mellyel a pincér lereagálja a rendelést; az itteni nálam mindenesetre dobogós. Négyszemélyes asztalhoz ültünk le, a hölgy felvette a rendelést, körbenézett, majd átültetett minket egy hatszemélyes asztalhoz, mondván, hogy az előző asztalra nem fog ráférni a kaja.
Este kártyáztunk jó sokáig, igaz ránktört valami viharos szél, de senkit nem zavart.