• zizzenet
    #69
    Ja, meg ez is valószínűleg az a fajta játék lesz, amiről egy halom beharangozó lesz, nyálcsorgatni való videókkal szórják tele az internetet, aztán megveszi a játékos, és még egy Radeon 9800 Pro esetén is, ha 4 bölény meg egy templom pappal látható, a háttérben még a vízben is ükröződve, beszaggat, mint a fene, aztán fújhatja a játékélményt, és apránként megint észreveszi, hogy alaposan becsapták, és hiába szeretne, pénz híján (meg elvből) nem megy bele a játékkal sugallt árukapcsolásba. A másik megoldás, hogy annyira lebutítja a szerencsétlen felhasználó a grafikát, hogy valahogy fusson még 100 egység megjelenítése esetén is, persze ekkor megint csak joggal méltatlankodik, hogy miért is invesztált annak idején (talán nem is olyan régen) egy tetemesebb összeget a tuningolásba, ha úgy kell játszania, mint régen, amikor még az is mindegy volt, hogy az NFS-t nyüstölve a négy legnagyobb pixel volt mindössze a saját autója, a lényeg, hogy valahogy, nagy nehezen, kipróbálhatta. Persze én bízom benne, hogy az Ensemble Studios ennél sokkal többre képes és alapos tervezéssel készíti el az engine-t, erre való képességüket már az Age of Mythology-val bizonyították, az ugyanis még az alsó-középkatgeóriás gépeken is meglepően jól fut.