• zizzenet
    #338
    Azért van még mit optimalizálni a grafikus motoron. Rendben, arra már rájöttem, hogy AA nélkül kell játszanom, igaz, ilyenkor már alig kivehetők az egyes emberkék - ez mondjuk amúgy is jellemző a játékra, a sok pici figurát nehezen lehet beazonosítani, talán erre a nagy grafikai fícsörözés közben kicsit jobban oda kellett volna figyelni.
    A víz megjelenítése szerintem hagy némi kívánnivalót maga után. A kártyám azért ennél többre képes. Víz fölött érezhetően belassul a játék. Holott például a RollerCoaster Tycoon 3-ban, amit kimaxolva játszom, szintén gyönyörű, élethű vízfelületek vannak, és ráadásul legalább annyi, ha nem sokkal több objektum tükröződik a felületén - mit mondjak, soha egy picit sem lassul be tőle a játék, mint a vaj, úgy megy. De mondhatnék még játékot, amiben a vízfelület rajzolása és a tükröződés nem okoz lassulást. Ebben a játékban azonban 35-43 FPS-ről ledobja 22-23-ra. Ez nem igazán elfogadható.
    Szintén sokat emlegetett hiba a főmenü diavetítése, ami nálam a Home City képernyőn is jelentkezik. Hiába veszem alacsonyabbra a beállításokat, a helyzet nem sokat változik.
    Van még mit dolgozni, remélem, a fejlesztők is így gondolják.