• bélanéni #9540
    Lenne egy kérdésem. Eljutottam a IV. chapterbe, most a legelején vagyok, itt még nem csináltam semmit. A kérdés pedig az, hogy tartok-e már a játék felénél, ugyanis, feltűnt hogy (szerintem) igen kevés helyszínen, illetve kis méretű világban játszódik a program. Más ezzel kapcsolatban még nem panaszkodott és ezt furcsállom. Remélem nem SPOILER téma, ha igen, akkor úgy válaszoljatok. Az igaz, hogy sokat kell futkározni, de szinte mindig egyik ismert helyszínről a másikra és nagyon ritkán új felfedezendő helyre.

    Ettől függetlenül, vagy ezzel együtt is életem (talán) legjobb játéka, a hangulata eszméletlen. Nemsokkal mielőtt átjutottam a 4. fejezetbe a mocsárban jártam, és akkor először teljesen tiszta, köd- és esőmentes időben. A grafika, hangok és a belőlük áradó hangulat már-már olyan érzést keltett bennem, amilyet még egy játékban sem éreztem. Egyszerűen néha csak sétálgatok a kikötőben is naplementekor vagy felkeltekor, annyira felemelő érzés.

    A kérdés viszont továbbra is áll.