Élet egy másik dimenzióban
-
imuthesz #938 Ramana Maharsi-hoz intézett néhány kérdés:
Hogyan csendesíthető le az elme?
A »Ki vagyok én?«-vizsgálódás segítségével. A »Ki vagyok én?«-kérdés gondolata az összes többi gondolatot elpusztítja, s miként a halottégető máglya piszkálására használt bot, végül maga is megsemmisül. Ekkor következik be az Önvaló megvalósítása.
Hogyan lehetséges folyamatosan kitartani a »Ki vagyok én?« gondolata mellett?
Ha más gondolatok bukkannak fel, az embernek nem szabad követnie azokat, hanem a következő kérdést kell feltennie magának: »Kinek a gondolatai ezek?« Hogy mennyi gondolat bukkan fel, az ezúttal érdektelen. Amint egy gondolat felbukkan, késlekedés nélkül fel kell tenni a kérdést: »Kinek a gondolata ez?« Az erre adandó válasz: »Az én gondolatom.« Ha ezek után az ember felteszi azt a kérdést, hogy, »Ki vagyok én?«, akkor az elme visszatér saját forrásához, a felbukkanó gondolat pedig elenyészik. Ha az ember kitartóan folytatja ezt a gyakorlatot, akkor az elme jártasságra fog szert tenni abban: miként maradjon meg saját forrásánál. Amikor a szubtilis elme az agyon és az érzékszerveken keresztül kifelé irányul, megjelenik a nevek és formák durva világa; ha viszont megmarad a Szívben, a nevek és formák világa eltűnik. Antar-mukhának [befelé fordulásnak] azt nevezik, amikor az ember nem engedi, hogy az elme kifelé irányuljon, hanem megtartja a Szívben. Bahir-mukhának [kifelé fordulásnak] azt nevezik, amikor az ember engedi, hogy az elme kilépjen a Szívből. Amikor az elme a Szívben marad, az összes gondolat forrását képező »én« eltűnik, és felragyog az örökké létező Önvaló. Bármit is tegyen az ember, azt az »én«-énsége (egoitása) nélkül kell tennie. Ha az ember ekképpen cselekszik, akkor mindenben meglátja a Siva-természetet.
Vannak-e még más módjai is a mentális nyugalom elérésének?
A vizsgálódáson (vicára) kívül nincs más kielégítő módszer. Ha az ember más módon igyekszik uralma alá vonni elméjét, akkor úgy fog tűnni, hogy uralja az elmét, de azután ez ismét tovatűnik. Az elme lecsendesítését a légzés feletti uralom révén is el lehet érni; viszont az elme csak addig marad nyugalomban, amíg a légzés uralása tart, s amint megszűnik a légzés ellenőrzése, az elme a maradványszerű benyomások hatására ismét mozgásba lendül, és erre-arra kezd vándorolni. Az elme és a légzés forrása ugyanaz. Az elme lényege valójában a gondolkozás. Az »én«-gondolat az elme első gondolata; ez az énség. Ahonnan az énség ered, onnan ered a légzés is. Ezért amikor az elme lecsendesül, a légzés is szabályozottá válik, és a légzés szabályozásával az elme is lecsendesül. Mindazonáltal hiába csendesül le az elme az álomtalan mélyalvásban, a légzés mégsem áll le. Amikor az elme az ébrenléti állapotban a samádhi során elcsendesül, a légzés is szabályossá válik. A légzés az elme durva formája. A légzést a halál pillanatáig az elme tartja fenn a testben; amikor pedig meghal a test, az elme magával viszi a légzést. Ezért a légzés ellenőrzése csupán segédeszköze lehet az elme lecsendesítésének (manonigraha), s önmagában nem képes arra, hogy felszámolja az elmét (mano-nása).
A légzésszabályozáshoz hasonlóan az isteni formákon való meditáció, a mantrák ismételgetése, a táplálék korlátozása és a többi hasonló módszer is csupán segédeszköze lehet az elme lecsendesítésének.
Az isteni formák fölötti meditáció és a mantrák ismétlése révén az elme egyhegyűvé válik. [Egyébként azonban] hol erre, hol arra fog csapongani. Ahogy az elefánt [ide-oda himbálózó] ormányára egy láncot tesznek, s ahogy az attól fogva már csak a lánccal törődik, épp ilyen módon foglalja le az elmét egy név vagy egy forma, amikor egyedül csak azzal foglalkozik. Amikor az elme számtalan gondolatra osztódva szétfolyik, mindegyik gondolat elerőtlenedik; a gondolatok felszámolásával azonban az elme egyhegyűvé és erőssé válik; az ilyen elme számára az Önvaló kutatása már nem okoz különösebb nehézséget.
Minden olyan korlátozás, amely arra vonatkozik, hogy csak sattvikus élelmet vegyünk magunkhoz – s azt is csak kis mértékben –, igen hasznos; e szabályt betartva az elme sattvikus minősége erősödik, és ez segítséget jelent az Önvaló kutatása során.
„Eljön majd az idő, amikor kijelented: „Felhagytam a meditációval”, mivel felismered, hogy ez a gondolat kettőséget foglal magában: személyt aki meditál, és a meditáció tárgyát, Felismered a nézőpontját a valódi Önvalónak, amelynek nincs szüksége arra, hogy meditáljon.”
„Légy csendes, és nincsen semmi kötelesség (meditáció, jóga stb…..) amit az elmének el kellene végeznie.”
Ismerek nem egy olyan embert, aki évek óta meditál, jógázik, meditációs-koncentrációs gyakorlatokat végez, naponta több órát, és még csak az elme lecsendesítéséig sem jutottak.
Ezek még csak óvodai szintek….
Minek vesződjünk feleslegesen ezekkel?
