#6398
Halálos ütközés: a sofőr csak 18 éves volt
A fiatalok Horton, a régi hármas úton szenvedtek balesetet: a személyautó, amiben utaztak kisodródott, becsúszott az árokba, ott pedig egy oszlopnak, kerítésnek csapódott - tudtuk meg Fodorné Parrák Nóra r. századostól, a rendőrség sajtóügyeletesétől. A jármű vezetője mindössze 18 esztendős volt, s belehalt a sérülésekbe. Úgy tudjuk, társa is életveszélyesen sérült.
sérülésekbe, a másik pedig életveszélyesen sérült.
A fiatalok Horton, a régi hármas úton szenvedtek balesetet: a személyautó, amiben utaztak kisodródott, becsúszott az árokba, ott pedig egy oszlopnak, kerítésnek csapódott - tudtuk meg Fodorné Parrák Nóra r. századostól, a rendőrség sajtóügyeletesétől. A jármű vezetője mindössze 18 esztendős volt, s belehalt a sérülésekbe. Úgy tudjuk, társa is életveszélyesen sérült.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mint azt a megyei katasztrófavédelmi ügyeletes elmondta, a jármű teljesen összeroncsolódott, az abban utazókat csak feszítővágó segítségével tudták kiszabadítani a hatvani lánglovagok.
2009.10.18., 10.33: a rendőrség elsődleges adatainak alapján a baleset azért történhetett, mert a jármű sofőrje nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett