• HUmanEmber41st
    #518
    DE beismerték !! Azok a piloták, akik nyilatkoztak, egyáltalán nem látszottak a nyugdíjkorhatárhoz közelinek.
    Vagy Mex. ban 30 éves kor után már nyugdíjba is mennek?
    Mindennapi esemény??
    Ha úgy vesszük, igen. Hiszen majd' mindennap látnak valahol UFO-t, de mert a kormányok nem ismerik el hivatalosan az UFO-k létezését, így nem is tanítják, hogy mit kell tenni , ha ilyet lát a pilota.
    Ha mégis lát, akkor inkább csendben marad, a lentebb vázolt okok miatt. Lehet, hogy ezt az esetet sem akarták nyilvánosságra hozni, csak valahogy kiszivárgott, hiszen hónapokig vizsgálták (biztos sok külsős munkatárssal). DE végül is ELISMERTÉK! És ezt a Mexikói kormányon kívül eddig még senki sem tette meg! És a jelenség neve:
    Azonosítatlan Repülő TÁRGY nem Ismertelen Légköri Jelenség!
    Mindig is TÁRGY ról beszélnek De hogy mik ezek a tárgyak...és miért repülnek... és hogyan tudnak úgy repülni, hogy közben nem hat rájuk a gyorsulás....
    Ezek a megfigyelők által elmondott dolgok.
    De VALAMIÉRT a kormányok mégsem ismerik el az UFO-k létét
    (kivétel mostmár Mex.) és a megfigyelőket hallucinálóknak, a radarokat hibásnak bélyegzik. Ha egyáltalán valaki elő mer állni a világ elé a megfigyelésével. Ha van egy hitelesnek látszó megfigyelés, hamarosan követi egy direkt hamisított videó, ahol is a média kifigurázza a hiteles megfigyelést. Ezért a megfigyelők 90% már nem is mer beszélni róla. Ezt sikeresen elérték a kormányok.Valamiért kell ez az elhallgatás taktika.
    Egyszer a Deltában láttam, hogy olyan légelhárító berendezéssel kísérleteznek, amely lineáris villanymotor segítségével egy nagyon kemény műanyag labdát lő ki. Ez a lövedék radarral nem érzékelhető. Ellenséges repülők ellen ott vannak a nagyon fejlett hő, rádió, radar nyomkövető rakéták. Ha az első nem talál, még 100 at kilőnek ennyi elől azért már nem lehet kitérni, akármilyen szuper pilotának sem.
    Vajon kire akarnak lőni ezzel a lövedékkel?
    Persze persze tudom... csak az emberi repcsik ellen kell... Légköri/természeti jelenségekre nem lőni kell, hanem tanulmányozni. De hivatalosan ezt sem teszik! Azt sem mondják, hogy van azt sem, hogy nincs. Semmit sem mondanak, vagy egyszerre mindent. Ha mégis rákérdez egy-két politikusra, vagy tudósra az újságíró/riporter akkor csak a nagy mellébeszélés megy, és az adott esetet magyarázzák,hogy az igazából nem is úgy volt, ahogy a szemtanú látta. Az adott esete SOHA nem hozzák összefüggésbe a többi észleléssel, hiszen A HIVATALOS álláspont ugye az, hogy azok sem történtek meg, vagy ha igen akkor meg term. jelenség volt, nem UFO.
    Hivatalosan tehát a közvélemény előtt a kormány megbízásából senki sem foglalkozik UFO kutatással a Blue Book program óta. Ezt az amerikai kormány finanszírozta, még a hatvanas években. A bizottság összegyűjtött több ezer megfigyelést, majd közölte a nagyvilággal, hogy ezek mind meteorok, és egyéb term. jelenségek votak. Csak ködösítésre volt jó. Azóta ( én legalább is nem tudok róla) nem készült hasonló nagy kutatómunka. Egyik kormány sem foglalkozik Hivatalosan UFO kutatással. Miért? Mert nincsenek ? Vagy természeti jelenségek? Vagy titkos kísérletek? Vagy mindegyik egyszerre? Vagy csak az emberek képzelete? Hibás műszerek? Akkor miért ismétlődnek meg szinte mindennap?
    ÁHH nehéz kérdések ezek...