szerinted?!
-
commissioner #5429 Érdekes írás, gondoltam, megosztom veletek:
Két alapvető fejlődési szintet figyelhetünk meg az emberi gondolkodásban.
Az egyik a vallásokban, a másik a tudományban érvényesül. Most sem az egyik, sem a másik nem tökéletes, és valószínűleg a kettő ötvözetéből ki fog kerekedni valami, ha jól csináljuk az ötvözést.
A klasszikus, tán nem is igaz anekdota jut eszembe, amikor egy bomba, ám buta nő ajánlatot tett Einsteinnek egy utód nemzésére, mondván, hogy milyen szuper lenne, ha az ő szépségéhez E. tehetsége járulna. Ám fordított kombinációban is elsülhet a dolog :)
Szóval, ha a vallások céljait (re-ligió) megtartjuk és a tudomány bizonyos módszereit ötvözzük, akkor kisülhet valami jó a házasságból.
Mindenekelőtt ki kell dobni a tudományból a reprodukálhatóság kritériumának mechanikus alkalmazását, illetve valójában mindent ki kell dobni, ami a vallások, így az ember valódi célkitűzéseinek nem felel meg.
Mi a legfontosabb különbség a vallások és a tudomány között, amit a reprodukálhatóság mechanikus alkalmazása okoz?
Szerintem az, hogy a tudomány alapvetően a környezettel foglalkozik, vagy a környezet tanulmányozásához szükséges eszközökkel, azok fejlesztésével, de az eszközök legfontosabbikával nem foglalkoznak: magával az emberi elmével és magával az emberi szellemmel, amin pedig a tudomány mint elméleti rendszer alapvetően nyugszik. Az emberi szellem jelenségeit ugyanis még a mai degradált formájában is elég nehéz reprodukálni :)
A vallások alapvető célkitűzése ezzel szemben magának az embernek a fejlesztése (legyetek tökéletesek…).
Ebből rögtön adódik egy nagyon fontos következmény. Az ember szellemének a fejlettsége a legfontosabb követelmény, a legfontosabb tényező, a legfontosabb akadály, aki nem haladt előre a tökéletesség felé (jézusi értelemben) , az nem alkalmas arra, hogy a valóságot a maga egyre komplexebbé váló teljességében felfogja.
A vallások kétezer éves maradisága, a valódi fejlődéssel szembeni ellenállása tehát semmivel nem igazolható, sőt Jézus-ellenes.
Visszatérő hasonlat, hogy egy óvodában vagyunk, ilyen szempontból egy helyes leírás a pillanatnyi állapotot tekintve, tehát szemlélteti az általános szellemi szintet, de csak a pillanatnyi helyzetre vonatkozóan. Jézus célkitűzéseit tekintve, a 2000 évet tekintve a kudarc beismerése.
Mielőtt a túlzott elménckedés vádja megfogalmazódik, rátérek a konkrét kérdésekre, hátha találtok benne elfogadható válaszokat, ám előrebocsátom, hogy nem triviális állítások lesznek benne, és nem is az abszolút igazság igényével, én magam is része vagyok ennek az „óvodának”, és a válaszok nyilvánvalóan „teremtés”alapon vannak megfogalmazva, hiszen értelmesebb nagycsoportos óvodás korosztályban fel sem merülhet a Teremtő, az Okozó hiánya, a Forrás nemléte.
Anyag. Tömeg. Tér. Idő. Energia.
A tömeg lényegében ellenállás. Tömegnek nevezzük azt a tapasztalatot, hogy egy tárgy, anyagi részecske képes egy állapotváltoztató hatásnak ellenállni (ez a tehetetlen tömeg).
Az ellenállásnak szellemi alapja van, ami ellenáll, az maga a szellem.
A szellemnek nincs anyagi értelemben vett mennyisége, nincsenek anyagi jellemzői, térfogata, tömege, energiája, hullámhossza…
Mivel nincs mennyisége, elég nehéz a mennyiségekhez szokott gondolkodásnak a szellem egységét és elkülönültségét megérteni (megtapasztalás nélkül).
Mindenesetre a szellem elkülönültsége gondolati tevékenységként értelmezhető, és az elkülönültség fenntartása gondolati konstrukcióként igényli a távolság, a tér gondolatát, illetve magának az elkülönült gondolatnak a stabil fenntartását („gondolkodom, tehát vagyok”). A gondolat fenntartása ellenállást jelent a másik gondolattal szemben, nehogy az elkülönültség megszűnjön.
A szellem elkülönült része egy nézőpontot vesz fel, tehát a több nézőpont, az eltérő szemlélési pont, érzékelési pont, megfigyelési pont, az in-divíduum léte és fenntartása csak egy folyamatos ellenállás fenntartásával lehetséges.
Az ellenállást fenn kell tartani a saját gondolatainkkal szemben is (ha valaki sűrűn változtatja egy témában a döntéseit, az oszcillátornak jó ugyan, de játékpartnernek már nem), de méginkább más ilyen elkülönültségek, individuumok gondolataival szemben is.
Az elkülönültség oka egyrészről a minden-tudás unalma. Már ha az elsődleges elkülönültségről beszélünk, és egy aktív, mindent tudó, végtelen intelligenciával bíró, potenciálisan is a mindenség kategóriába tartozó lény „osztódására” gondolunk.
De ismétlem, ez nem mechanikus osztódás, hiszen itt mennyiségekről, kvantifikációról, számszerűségről a mi is osztódott vonatkozásában nem beszélhetünk.
Az „osztódás” bizonyos értelemben tehát lehetett abszolút tudatos, a létrejövő individuum-egynézőpont-egygondolkodási egység rendelkezhetett a teljesség tudásának tetszőleges részével (tehát egy szellemi sakkparti rögtön létrejöhetett), de indulhatott abszolút „szűzen” is, és akkor az új lény első tudatos gondolata valami ilyesmi lehetett, „hát vagyok, de ki/mi a fene is vagyok?" , és ez a gondolat még ma is elég kínzó :)
Hát mind a kettő érdekes játék az unalom ellen, és a játék fenntartása együttműködést és ellenállást egyaránt feltételez.
Ki-ki vizsgálja meg magában, hogy individuális létének, és annak minden következményének, az egyéniségének, emlékeinek, gondolatainak …. fenntartása most is csak úgy valósulhat meg, ha bizonyos szintű ellenállást fejtünk ki minden behatással, megváltoztatási erővel szemben.
Ez még nem az anyag ellenállása, csak az ellenállás mint szellemi művelet kezdete, mentális tömeg.
Az individuális nézőpont - lét következményeként rögtön megfogalmazódott a két nézőpont távolsága, mint a tér kezdete. Ez még nem az anyagi univerzum tere és a részecskék távolsága, pusztán a nézőpontok különbségének kifejezése, és semmi köze nincs a mostani tér-távolság fogalmainkhoz. Sokkal inkább a távolság a két nézőpont tudás-gondolati hasonlóságának – különbözőségének mértékét fejezte ki. Minél több dologban tért el (különbözött) ez egymástól, a két indivídum annál inkább volt elkülönültebb, annál inkább volt egymástól nagyobb távolságra.
No, most ha az elkülönült individuum túlzottan elkülönült, túlzottan nagy távolságot vett fel, túlzottan nagy ellenállást fejtett ki az elkülönültség fenntartása érdekében, akkor visszakerült a döglesztő unalomba, csöbörből vödörbe jutott.
Volt, van tehát egy közbenső állapot (ami hatalmas és végtelen helyzetkombináció), a hatások elfogadásának (ellenállás), a távolság elfogadásának és ezek mértékének olyan beállása, ahol a játék, a csere magas szintje lehetővé és elfogadottá vált. És persze akik nem gondolták így, azok már régen megszüntetve minden távolságot és ellenállást, visszatértek az Egy kebelébe, vagy végtelen távolságra, végtelen nagy ellenállással továbbra is ott ücsörögnek valahol, elkülönülve mindenki mástól, és saját univerzumuk feltétlen urai.
Az idő fogalmának kialakulása is triviális – persze nem egy periodikus anyagmozgáshoz kapcsolva – hanem a gondolat-változások sorrendjének, egymásutániságának kifejezésére.
A nulla és végtelen távolság és ellenállás között játszunk itt és most mint szellemi lények, ám történt még velünk valami (pontosabban több minden , de egyet kifejteni is elég most).
A végtelen tudásunkat egy eléggé kicsi pontba korlátozva az érzékelésünk, figyelmünk is korlátozottá vált. A változások követése (tudatos követése) egyre unalmasabbá vált, bizonyos dolgok jelentősége csökkent, érdemtelenebbé vált a figyelem folyamatos fenntartása számára, ezért a szellem egyre inkább kezdte az ún. automatizmusokat alkalmazni.
Ám az automatizmusoknak akkor vették a játszmákban a legnagyobb hasznát, ha egy csomó automatizmust közössé tettek, és ezek az automatizmusok aztán egyre jobban megszilárdultak.
Amikor néhány szellem-individuum létrehozott egy stabil, jól játszható automatizmus rendszert, játékszabályt, akkor ahhoz mások is egyetértőleg csatlakoztak, és ez visszahatásként okozta a mai megkövesült, megszilárdult univerzumot.
Mi is volt a nagy bumm valójában ? Egy vagy több individuum megegyezése, hogy teremtsenek olyan dolgokat, amelyek aztán automatikusan, a figyelem, a tudatos figyelem állandó fenntartása nélkül standardizált hatásoknak, szabályoknak tesznek eleget. Tehát legyenek ilyen meg olyan - most anyagi részecskéknek - nevezett dolgok, amiknek legyen ilyen vagy olyan ellenállása a többivel szemben, legyen ilyen vagy olyan helye a térben, legyen ilyen vagy olyan mértékben fennmaradóak, közöttük legyenek ilyen meg olyan kölcsönhatási szabályok.
Nem a konkrétumok a fontosak.
A tudománynak talán igen, de mi a vallásokat akarjuk megreformálni, tudományos módszerek alkalmazásával, ezért annak a felismerése fontos, hogy ezeknek a részecskéknek és szabályoknak a léte és milyensége megegyezés következménye. Tehát felrúghatók, ahogyan Jézus felrúgta őket.
Jelenleg, ha nem fogadod el a szabályokat, másképpen, a megegyezések ellenére másképpen érzékeled a dolgokat, a részecskéket, a hatásokat, nincs itt keresnivalód.
Ilyenfajta megegyezéses rendszerek ki tudja hány módon jöttek már létre, ki tudja hány más ilyen megegyezéses univerzum létezik, ám nyilvánvalóan a miénk elég rugalmas, elég változatos, elég fejlődőképes volt ahhoz, hogy sok szellem-indívidumot becsalogasson.
Ám éppen ez sokaság vált a csapda legnagyobb erejévé. Hiszen ma már ki gondolja komolyan (Jézuson, Buddhán és néhány nagy mesteren és szenten kívül) , hogy a szabályokat tetszés szerint felrúghatnánk, és még sokkal jobb játékot is lehetne játszani, hiszen a maiak már túl korlátozóvá, túl merevvé, túlzottan a fájdalom és kevésbé az öröm forrásaivá váltak? Mindenki más azon a véleményen van, hogy a tömeg megmarad, az energia megmarad (legfeljebb egymásba átalakul), de a célunk legfeljebb a tömeg-energia elosztás és birtoklási arányok befolyásolása, ennek megfelelően semmiképpen nem teremtődhet és semmiképpen nem tüntethetők el, és a sok millió ilyen vélemény, tapasztalat, főleg a tudománynak nevezett szabályrendszer mind-mind az univerzum-kép további lemerevedését bizonygatja.
Már csak ilyen silány öröm érzéseink vannak, hogy az én általam összetarhált autó, ház, bankbetét nagyobb, mint a tied, és te nemhogy teremteni, de még tarhálni se tudsz… és testemet több dolog és ember kényezteti, mint a tiédet, és senki nem tud ehhez hasonló kellemes érzéseket bármikor teremteni magának, ismét csak az anyagi részecskék kuporgatásával.
Hát bizony, itt az ideje változtatni, még ha az „óvodai” szintű rendszabályokkal kell is kezdenünk.
De meggyőződésem, és Jézus is, Buddha is erről beszélt, nincs itt szó semmiféle óvodáról, csak - habár mindannyian Isten gyermekei vagyunk, - a Forrástól már olyan távolságra távolodtunk, ahol a jelenlegi fizikai univerzum csapdája lényegében bezárult azáltal, hogy a képességeinket elképesztő és el nem képzelhető mértékben degradálta, és a származásunkról, eredetünkről, a Forrásról már semmi lényegest nem tudunk.
===================
Komjáthy Jenő: Az Ősige
Én vagyok a világ,
A nyilvános titok;
Számtalan személyben
Egyetlen egy vagyok.
Az egyetlen törvény
Vagyok én, az élet;
A világos örvény
Én vagyok a lélek.
Mert én vagyok az ész,
A teremtő elme;
Én az üdv, a szellem
Szertelen szerelme.
Én vagyok az álló
S a száguldó jelen;
Egyetlen érzésben
Örvénylő értelem.
Végtelen végekben
A középpont vagyok;
Az időben nyugszom,
A térben rohanok.
Világokat nemző,
Mindeneket látó;
Az örök körökben
Én vagyok az átló.
Ki vagyok örökké
És mindenütt minden:
Én vagyok az Ige,
Én vagyok az Isten.