szerinted?!
-
remark #5174 Talán van akit érdekel: Az élet értelme – szájbarágó gyorstalpaló elveszett lelkeknek
Idézet:
A kő létének nemhogy az értelmét, de magát a puszta létét is az adja, hogy folyamatosan közli önmagát az Univerzummal. Hogy az információ szüntelenül áramlik, ennek legfontosabb alapja az energiaminimumra való törekvés elve. Minden anyag arra törekszik, hogy minél több energiát kisugározzon magából. Ha fényen keresztül nem is, de hősugárzáson, gravitonsugárzáson, stb. keresztül a kő folyamatosan továbbítani fogja önmagát a környezetének. Ha a dolgok energiamaximumra törekednének, akkor fekete lyukakká válnának, és nem lenne közöttük aktív, pozitív, sugárzó, továbbító közeg (hiszen azt valakinek ki is kell bocsátania), tehát nem lehetnének ugyanannak az Univerzumnak az elemei.
Adni és venni. Végső soron erre redukálható le minden. Önkéntelen, „passzív” vevők vagyunk mindannyian, és aktív adók – a kővel ellentétben mi tudatos tetteken keresztül vagyunk képesek közölni önmagunkat, hatni a világegyetemre.
És most nézzük meg, milyen társadalomban élünk, és az mit tanít nekünk. Elvenni – ez a legfontosabb. Minél többet magadba szívsz, annál több vagy, minél többet kiadsz magadból, annál kevesebb leszel – így aztán próbáld maximalizálni az elvevést, és minimalizálni az adást, s akkor majd, ahogy egyre gyarapodik egzisztenciád, úgy fogod egyre jobban érezni magad – érezni önmagad, érezni saját létedet.
Csak az a baj, hogy az Univerzum nem így működik. Egy mindent magába szippantó fekete lyuk létezéséről senki nem tud, és főleg senkit sem érdekel. Én legalábbis még csak olyan vallást láttam, ahol a csillagokat, bolygókat, Napot, Holdat tisztelték, szimbolikusan megszemélyesítették – olyat még nem, ahol az ezen fénylő égitestek közötti sötét űrnek bármilyen jelentőséget tulajdonítottak volna. Pedig az űr még csak nem is szív el semmit, csak teljes passzivitással, módosítás nélkül (saját létének hozzáadása nélkül) továbbítja az adatokat, mint a rézhuzal. És akkor odajönnek hozzám az emberek, és megkérdezik, mi az élet értelme. Semmi, ez a válaszom; ahogy te csinálod, úgy semmi.
Mi a különbség, általában, a hétköznapi ember számára, a valóság és az illúzió között? Ha én egy majmot látok a csilláron hintázni, te pedig nem, akkor az a majom nem valóságos, hanem én képzelem vagy hallucinálom. Ha mindketten látjuk a majmot, ugyanazt a majmot, akkor tekintjük valóságnak. A valóság tehát a „kollektív illúzió” – egy információ minél szélesebb körben terjed tova, annál „valóságosabbá” válik (ezzel élnek vissza az Irányítók, ugye).
Amit kisajátítasz, amit önmagad részévé teszel, számodra megszokott, sajátod, önmagad része, de mások számára idegen, ismeretlen, akár tiltott – az nem ugyanaz a „majom” neked, mint a többi embernek, ergo az emberi felfogás keretein belül nézve nem is létezik, csak képzeled.
Amit kiadsz magadból, amit hozzáteszel a világhoz, amit hatsz, változtatsz, láthatóvá teszel, az a valóságod része, az vagy te, a saját kis adatfolyamod, ami beleszivárog a kontinuum hatalmas forgatagába. Amikor adsz, amikor hozzáteszel, akkor érzed, hogy létezel. Ha tennivalód van, akkor érzed, hogy miért kell felkelned reggel, ha elvennivalód van, az soha nem fog elégséges választ adni. Ha egyáltalán megkérdezed, hogy mi az élet értelme, az azt jelenti, hogy már fordítva látod a világot, hogy megfeledkeztél az energiaminimumra való törekvés egyetemes törvényéről.
Karácsonykor nem azért adunk egymásnak ajándékot, hogy nagyon örüljön a másik a szerzett illúziónak, hanem hogy emlékeztessük egymást és önmagunkat, hogy mi az élet értelme.