szerinted?!
-
#2220
Számomra a buddhizmus tudta legjobban megvilágítani ezeket a dolgokat.
Ők azt mondják, hogy a lélek illúzióját a ragaszkodás tartja fönt. Amég azonosulsz halmazokkal, addig az énlélek is megjelenik. A dolgok folyamatosan változnak, és nincs egy biztos pont, tehát a világ állandótlan. Mi pedig nagyon nem szeretnénk, ha így lenne, ezért azonosulunk gondolatokkal, testtel, érzetekkel (halmazok). Ezek nélkül nincsen "én", de nincs is bennük. Így áll össze a lélek. Csakhogy a halmazok is változnak, ezért a lét szenvedés. Pedig nincs, ki birtokolja a halmazokat.
Ha valaki látja a lét és nem-lét nem-kielégítő voltát, ahogy ragaszkodása tárgyát megszerezve és megtartva bolgod lesz, elvesztve azt boldogtalanná válik az már megértett valamit ebből, tudja, hogy a szenvedés oka a ragaszkodás. Ezen túllépve megszűntetve a ragaszkodást rájöhet minden dolog ürességére. Az üresség nem a halmazokon keresztül meglátható valami, mert a halmazok mindegyike üres, ezek nem rendelkeznek önlényeggel, függésben léteznek.
A halmazok az énképből fakadnak, de belátva, hogy a halmazok valótlanok, az én képe is eltűnik.
Ahogy az egyik fórumozótárs mondta: szenvedés egy boldog, kiegyensúlyozott személyiségnél nem annyira szembetűnő, mint egy kiegyensúlyozatlannál, bár van, aki így sem ismeri föl a szenvedés okát, akkor hogyan ismerhetné a kényelem poklát?
Ezzel utalt arra, hogy bár valóban boldogságra, harmóniára, egy biztos helyre törekszünk ami fenntartható, de mivel minden dolog mulandó, ezek sem tartanak örökké, legkésőbb halálunkkor elveszítjük ezt a biztos helyet is. Legtöbben szerintem ilyenkor ismerik föl a szenvedést, és annak okát.
A karma addig látszik személyesnek, tehát jó és rosszra elkülöníthetőnek, amég énképzet van, tehát nem egy büntető/jutalmazó mechanizmus, sokkal inkább egy átláthatatlan folyam lásd: pillangó effektus (nem a filmre gondoltam). Ki tudja, hogy egy jónak vélt cselekedet hány ezer embert öl meg.