#451
Hozzászólásom pillanatnyi lelki állapotomat tükrözi, amit így ennyi idővel a meccs után élek meg.
Sajnos nem szálltak el a matematikai esélyeink, így legközelebb is szurkolni kell a csapatnak. Én fogok, az biztos, utolsó leszek, aki feladom, de igazából szinte sajnálom, hogy nem kaptunk ki, mert akkor végre nyugi lenne, úgysem jutunk ki, hiába is remélek másként. Ha csak az eredményt látom, azt mondanám; "Mit is vártam?!" Ennyi van a fiúkban. De láttam a meccset, és azért volt küzdés is, és fegyelem, és egy csapat. Akik egymásba kapaszkodva próbáltak felállni, mikor seggreültek a gól után. Nem az volt, hogy játékosok dőltek a kardjaikba, hanem úgy együtt rogytak meg, és álltak fel. Régen láttam ilyet tőlünk, és ez jól esett.
Mondjuk már a meccs elején felhúztam magam a bírón, de úgy látszik, mi magyarok mindig mást látunk a pályán, mint ami ott folyik. Nem tudom. De a gólban mi vagyunk. Így berontani, még csak nem is ajtóstúl a magyar kapuba, hiszen az ajtó sem volt sehol, azért elég ciki dolog. És nem kell Királyon elverni a port, ahogy azt olvastam, sok helyen tették, ő volt megent messze a legjobb.
Aztán végülis, hogy meg ne haljunk a szépségben, a végén bekotortuk a labdát. Így sajnos hála Istennek, meg azért csendben a válogatottnak is, ismét leülhetünk vért pisilni a következő meccsen, és mindannyian nyújthatjuk a kötelezőt, mi szurkolhatunk, ők próbálhatnak. A nagy számok gyenge törvénye alapján egyszer most már be kéne jönnie.
#451