10917302841238962806.jpg
  • Kaplan
    #25994
    Nem messze ültem attól a közel 15-20 fős csoporttól akik a 'Szurkolók Szabadságjogok Nélkül' pólóban flangáltak. Hárman közülük a kezdés előtt 40 perccel már úgy be voltak baszva, hogy alig bírtak a lábukon megállni. Ráadásul egy igazi undorító, gusztustalan malac benyomását keltették. Letömörültek az alsó sorokba, álltak és engem ez mind rohadtul nem zavart. Azt vártam, hogy ők lesznek a hangos kisebbség akik végig fogják nyomni a szurkolást. De nem csináltak semmit, csak lézengtek, utána meg persze fel voltak háborodva ha le lettek ültetve, mert aki esetleg ülve szerette volna nézni (idősebbek is) az semmit nem látott. Sajnálom ezt az egészet, mert a szurkolás nagyon kellene minden stadionba. De néhány embernek tényleg akkor az arca, hogy be sem fér a Groupama Arénába. (Bocsánat, új Albert Flórián Stadion - mert néhányan képtelenek felfogni, hogy a világ erre halad. Ha pedig milliárdokat kaszál egy klub ebből, akkor ezt nem szabad kihagyni. Ettől még nincs szembeköpve senki.)

    Továbbra is fenntartom, hogyha lett volna szervezett szurkolás a kapu mögött és egységesen felállnak az emberek, akkor egyetlen szekus sem megy oda vegzálni (Egyébként ritka illedelmesen, kulturált módon - meg is lepődtem -.) a nézőket.