-
#24314
Korábbi válogatott labdarúgónk, Hrutka János felhívása a mai Andorra elleni VB-selejtező előtt:
Bukarest, Amsterdam… kevés volt az idő a két csapás között. Az egyik pofontól megszédülve még fel sem emelte a fejét az ember, már kapta a következő egyenest… szinte KO!
Sokat töprengtem, gondolkoztam én is a napokban… Számtalan nagy siker, BL indulás, válogatott mérkőzések, két EB 5. helyezés, német bajnoki cím, és sok-sok nagy csata, diadal jutott eszembe, de ugyanúgy előjött pár rosszul sikerült mérkőzés is, elég, ha csak a madridi 6-osra, vagy a BL legjobb 8 között, a 8. percben kapott piros lapomra gondolok. Eszembe jutott mennyi szeretetet, erőt, útravalót kaptam ettől a közegtől, és ennek szereplőitől. Sokszor emelt fel, hordozott a vállán, adott esélyt a sok sikerre ez a környezet, de ha rosszul teljesítettem jogosan kritizált is. Az idő múlásával, sokkal inkább a pozitív érzések maradtak meg, ezek dominálnak. Én is részese voltam az elmúlt 20 év hol apró örömöket, hol fájdalmat, könnycseppet okozó futballjának. A sok változó dolog mellett, ahogy így visszagondolok, egyetlen örök volt, valahol ennek a pozitívumáradatnak az alapja, az a sok szeretet, melyet a sikereknek köszönhetően a szurkolóktól, a közvéleménytől kaptam, kaptunk!
Nem szaporítva a szót, tegnap este (is) arra gondoltam, hogy néha Nekünk is ki kell fejeznünk köszönetünket, a jó, vagy olykor rossz teljesítményünk mellett azzal, hogy teszünk lépéseket azok felé, akik minket éltetnek (sokkal többször teszik ezt), ha pedig rosszul játszunk, teljesítünk, értelemszerűen kritizálnak!
Egy jó kapcsolatban is, a legnagyobb problémák ellenére is meg kell találni a közös utat a folytatáshoz. A folytatáshoz, egy új kezdethez talán, melynek a mai mérkőzés lehet az első állomása. Egy mérkőzésre, melyen ugyanúgy szükség van a szurkolókra, mint eddig. Elviselve az esetleges jogos kritikákat, talán füttykoncertet.
Mivel szeretett szövetségünk nem érezte úgy, hogy lépést tegyen a mindenhova elutazó, anyagiakat, lelki, fizikai megpróbáltatásokat vállaló, a futballunk mellett hóban, sárban kitartó szurkolóink felé, ezért ezúton szeretnék felajánlani 8 db (szimbolikusan) jegyet a szurkolók részére, melyet a szurkolói csoportokat tömörítő oldalon keresztül juttatok el a kedves címzettekhez.
Bízom abban, hogy a nem maradok egyedül, és több jelenlegi és volt válogatott labdarúgó is csatlakozik a kezdeményezéshez!
Hiszen együtt sírunk, együtt nevetünk!
Mi mással is zárhatnám: Köszönet a szurkolóknak az elmúlt évekért!