#24313
Ebben egyetértünk, A véleményem főképp a szakmai és bürokrácia részére vonatkozott. Azonban az tényleg elvárható, hogy szakadjanak meg a pályán.
Utóbbi ugyanakkor tényleg kiegészíthető azzal, amit Ádám mondott. A magyar válogatott kerettagjai közül van maximum 3-4-5 ember, akik hétről hétre játszanak 10000 ember feletti tömeg előtt. A többiek pár száz fős tömeg előtt kergetik a labdát. Nyilván más hibázni vagy jó megoldást választani 3 szotyicsattanás között elhangzott "kurva anyád" közben, mint egy 50000 ezres közönség előtt. Erre a kerettagok 80%-a nincs hozzászokva, hiába mondják rájuk, hogy profik. Profik persze, magyar viszonylatban. De ez nyugatra édeskevés, lásd ismét Szalai mondanivalóját.
Ehhez jön még az ilyen Sunyi Sanyi féle Mezey sleppből származó stróman, akinek aztán vajmi kevés konyítanivalója lehet ahhoz, hogyan erősítse meg mentálisan pár nap alatt a srácokat.
Természetesen az is igaz, hogy nem kell akkor hangzatos kijelentéseket tenni alaptalanul meccsek előtt.