-
#122263
Azt hiszem ugyanabban a fórumban olvastam, hogy már 2002 óta beszédtéma a játékosok között, hogy minden update-el egyre rosszabb a Tibia.
Először az volt a baj, hogy a viszonylag zárt körű közösség, ahol mindenki mindenkit ismer személyesen/képről, folyamatosan bővül és egyre személytelenebbé válik.
Aztán a hotkey rendszer bevezetése. Később a potionok megjelenése, a rúnák boltba kerülése, stb.
Szóval mindig volt valami oka a nagy felháborodásnak. Ehhez képest úgy vettem észre, hogy aki éppen az adott pillanatban kezd játszani, legyen az 2004, vagy 2010, természetesnek veszi az aktuális környezetet. Aztán mindenki számára az lesz az ideális (nosztalgikus) élmény, ami akkor volt, amikor ő regisztrált.
Amúgy a #122255-es szöveg hatására gondolkoztam azon, hogy miért nincs kedvem játszani többet. Amikor elkezdtem, Venore-ban csak 1-2 biztonságos hunt helyet ismertem és máshova nem mertem menni. Minden ismeretlen volt a játékban, ráadásul veszélyes is. Láttam a nagy térképeket és hogy én ebből milyen keveset ismerek.
Eleinte nagy élmény volt, amikor egy trade chates vásárláshoz el kellett találnom carlinba, vagy a kazordooni hídhoz. Thais felé sokáig nem mertem menni, mert Cyclops hullákat láttam az úton.
Aztán a magyar közösség sokat segített megismerni a világot. Megmutatták pl a kazordoon-i bejáratot, a fibulai átjárót és a legjobb hunt helyeket.
Kb 70-es szintig tartott nálam ez a lelkesedés. Aztán lassan elfogyott a felfedezni való és a legtöbb rejtély tisztázódott. Nem a dragon scale legs rejtélyére gondolok, hanem olyanokra, hogy "mi van ott fent?", "mi van ott lent?", stb. Persze még ekkor nem ismertem a felét se a világnak, de éppen eleget ahhoz, hogy ne legyen olyan misztikus. Ennél a pontnál a társaság volt az egyetlen oka annak, hogy nem hagytam abba. Mindig volt miért belépni: válaszolni kérdésekre, segíteni valakinek, quest, party, stb. És hogy a questelés, meg a party jobban menjen és ne hagyjanak le a többiek, nem ártott fitten tartani magam folyamatos huntolással.
De így visszagondolva, inkább a kezdeti lelkesedés és félelem/kalandvágy hiányzik, nem amikor 100-ról 130-ra "edzettem". Főleg azok az élmények voltak a legjobbak, amikor mindannyian újak(max 1 évesek) voltunk és együtt próbálkoztunk felfedezni, questelni. Ezek a túrák kárpótoltak a sok unalmas huntért.
De sajnos ezeket az élményeket nem lehet újra teremteni. Ezért se nagyon kísérletezek a visszatéréssel. :)