Íjak, nyílpuskák
-
#333
"Pras, bántóan írsz, és az indokaid teljességgel alaptalanok."
Mind a kettővel kénytelen vagyok egyetérteni. Indulatom miatt nagyjából olyan dolgokat írtam, ami miatt nem egyszerűen megkövetem magam, de ég a pofám, visszaolvasva. Annyit azért megjegyeznék, hogy az "öröm volt nézni" - azt hittem, ez teljesen értelemszerű - egy szófordulat, ami nagyjából azt takarja, "amit tettek, azt úgy tették, hogy példaértékű volt"; akár valóban az, akár "elrettentő" példa. Köze sincs a szó szerinti jelentéséhez, szerintem tőlem - bár nyilván nem ismersz igazán, de - joggal várhatod el, és tartom is magam hozzá, hogy mindannyian íjászok vagyunk. Kivétel nélkül. Erre vagyok kényes.
És EZÉRT húztam fel az agyam, mert én azzal is kibékülök, ha valaki a "tradit támadja", Istenem, nem vagyok sem keresztes lovag, sem vérgőzös fanatikus, ki a kormányt húzza, ugye, ki az ellenzéket. Ízlés kérdése. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy egyébként sem vagyok "tradis", hanem egy mezei íjász, aki éppenséggel tradival lő. Árnyalatnyi különbség, mégis fontos a jelentéstartam: nem vagyok "elkötelezett", ennek minden előnyével és hátrányával együtt.
...de azt, hogy "fikázom mert világbajnokok vagytok benne mellé lövésben :D ", nem egyszerűen támadásnak, de személyem elleni támadásnak ("vagytok", általánosan) fogtam fel, amiben a később említett "jóakarat"-nak a szikráját nem tudom megtalálni. Ez nem kritika, ez nem javító szándék.* Életében nem látott még lőni. Van rá egy gazdaságos húszasom, hogy nem is érdekli. Ez öncélú "magas lóról pofázok". Ezt is el tudom fogadni, elvégre mindannyian másban leljük az örömünket. Vagyunk, akik a puszta lövésben és az esetleges győzelemben természetesen; vannak, akik "egyszerűen" abban, hogy jobban lőnek, mint mások; és vannak, akik abban, hogy más rosszabbul lő, mint ők. Na puff. Azt viszont, hogy ezt ráadásul egy "büszke íjásztól" kapja arcba az ember, akitől pont, hogy elvárná a sporttársi, vagy valamiféle "testvéri" (lényegében ugyanaz, mindegy, minek hívjuk) toleranciát - na, azt nem tudom hova tenni. Ilyesmiről, hogy "kölcsönös tisztelet", vagy "megbecsülés", már nem is beszélek, fölösleges, ahhoz sajnos túl sok (éés igen: túlnyomórészt tradicionális) egyesület dolgaiba volt szerencsém belehallgatni/olvasni. Értem? Nem az a problémám, hogy Attila "bántóan írt, és alaptalanul" (amire paraszt módon viszontválaszt is ilyent adtam), hanem hogy ezt a viselkedést (mint ahogy Te sem állhattad Tőlem, teljes joggal) legutolsósorban egy magát íjásznak nevezőtől venném fel. És ez kicsapta a biztosítékot. Nálam egy íjászt először az tesz, ahogy beszél, másodsorban, ahogy lő.
*Erről egy sztori jutott eszembe. Sulykolt már rám ugyanis "mester" hasonló mentalitással ["ezek mind hülyék, bezzeg, ha hallgatnának rám..."] puszta jószándékkal olyan íjfogást, ahol csak a hüvelykujjamon nyugodna az íj teljes súlya, hogy a "hüvelyujjam és a mutatóujjam bütykén is fusson a vessző". Elképedt fejjel fogtam teljesen lehetetlen fogással az íjat, és rákérdeztem, hogy "így?", mire azt a választ kaptam serény bólogatással, hogy "Úgy ám!" Ezt aztán azonnal igyekeztem is elfelejteni, amint a kapun kiléptem, csak éppen a sajgó hüvelykem nem hagyta...