banner_0.jpg




  • Sheva
    #778
    A Hajduk Split elleni mindkét BL-selejtezőn kimagasló teljesítményt nyújtott Halmosi Péter, a magyar bajnokcsapat balszélsője. Halmosi a párosmeccsen összesen hat gólból vette ki tevékenyen a részét, és a "kanadai táblázaton" öt ponttal az élen zárt.
    A szerdai visszavágón két góljával és két gólpasszával egyértelműen ő bizonyult a mezőny legjobbjának.

    - A szerda esti teljesítményed után gondolom, rengetegen keresnek, számolod, hogy hányadik interjúd ez a sorban?
    - Nem számolom, de tényleg sokan hívnak, alig van olyan telefonbeszélgetésem, ami alatt ne jelezne a készülék még egy bejövő hívást. Nem nagyon zavar, hiszen kifejezetten kellemes teher ez az érdeklődés.
    - Mikor hittétek el, hogy megvan a továbbjutás?
    - Szerintem tudat alatt már mindenkiben benne volt egy kicsit a 3-0-ra megnyert első mérkőzés után. Akiben pedig még voltak kétségek, annak az első percek után adtunk választ.
    - Az tudni lehetett, hogy a Debrecen korán szeretne gólt lőni, de ilyen korai gólra talán ti sem gondoltatok.
    - Valóban nem, de rendkívül jó volt, hogy tényleg ilyen hamar sikerült megszerezni a vezetést. Nagyon fontos volt, sikerült vele alaposan megfogni a Hajdukot és a közönséget is. Az a hangulat, ami a kivonuláskor fogadott minket valóban félelmetes volt, a tengerparti katlanban eszméletlen hangorkánban kezdődött a mérkőzés. Szerencsére azonban nem ijedtünk meg ettől, sőt, inkább motivált bennünket.
    - Tudod már, hogy hányadik másodpercben született az első gól?
    - Azt hiszem a 23., vagy a 33. lehetett. Az viszont tény, hogy ilyen korán még soha nem lőttem gólt pályafutásom során.
    - A találat után lehetett látni, hogy valamit kiabálsz, kinek, mit üzentél?
    - Csak annyit ordítottam, hogy "Mi van?" de, hogy ez kinek szólt, vagy miért éppen ezt ordítottam, nem tudom. Azt hiszem csak a bennem lévő feszültség tört így felszínre, és tény is, hogy ez után nagyon megkönnyebbültem.
    - Eddig a klubvezetők kérésére nem beszélhettetek a Manchesterről. Most már lehet?
    - Persze, de én soha nem szoktam az ellenféllel foglalkozni. Nekünk a saját játékunkat kell játszani, azzal kell törődni. Mindig azt mondom, hogy győzni kell, de reálisan nézve elismerem, hogy a Manchester a favorit. Ezzel nincs is semmi probléma, azonban azt is tudni kell, hogy a futballban nem mindig az esélyesek nyernek és a szerencse sem áll mindig a nagyobb nevek mellé. Talán nekünk is lehet szerencsénk, mert ugyan a Hajduk ellen is volt, de a 8-0-s összesítés azért nem a vak szerencse műve.
    - Mit szólsz ahhoz, hogy Sir Alex Ferguson, a MU menedzsere azt nyilatkozta, ha hazai pályán nem kapnak gólt, és 1-0-ra, vagy 2-0-ra tudnak nyerni, akkor idegenben olyan eredményt tudnak elérni, amivel továbbjuthatnak?
    - Különösebben nem szólok hozzá semmit, mert ahogy az előbb is mondtam, nekünk a saját játékunkkal kell foglalkozni. Természetesen kicsit hízelgő azért, hogy így beszélnek rólunk, de azt hiszem, ez leginkább annak szól, hogy az Európa-szerte ismert Hajduk otthonában egy relatíve ismeretlen csapat ötgólos győzelmet aratott. Azt hiszem erre az eredményre Manchesterben is felkapták a fejüket.
    - Az első meccs kedden lesz Angliában, és már hétfőn útra keltek, mikor lesz idő megismerkedni a MU játékával?
    - Nem hiszem, hogy túl sok ismerkedni valónk lenne az angolok játékával, gyakorlatilag évek óta látjuk őket, tudjuk, mit játszanak. Persze azért biztos lesz rá alkalom, hogy egy meccsüket megnézzük videón. Esélyeket pedig nem is latolgatnék, hiszen én mindig azt mondom, hogy győzelemre kell játszanunk.