banner_0.jpg




  • Matthew Prosac
    #3270
    Az UEFA hivatalos honlapja kedden megelőlegezte, a találkozó után pedig elismeréssel ír a Debrecen továbbjutásáról. A szövetség oldala szerint igen meggyőző volt a hajdúságiak teljesítménye „hazai” pályán is, a Leveszki pedig hiába nyomott-akart, a magyar bajnok összességében simán jutott tovább és így „BL-szűzként” várhatja a csütörtöki sorsolást.

    A német Kicker magazin „Debreceni álomgólok” alcímmel számol a be a mérkőzésről. A lap kiemeli, hogy igen nagy meglepetés a Loki csoportköbe jutása, de teljesen megérdemelt, hiszen a 2-1-es odavágót követően már a budapesti mérkőzéselső félidejében bebiztosította összesített győzelmét.

    A goal.com, azaz Európa egyik legnagyobb labdarúgással foglalkozó site-ja szintén az első félidő történéseit emeli ki, mint sorsdöntő momentumokat, azaz hogy Varga és Rudolf szenzációs gólja tulajdonképppen tét nélkülivé tette a második játékrészt és a Loki második magyar csapatként került a BL-főtáblára. Egy megmosolyogtató elírás is szerepel a tudósításban, de a Loki első góljának szerzője talán most az egyszer nem bánja, hogy Zoltánnak keresztelte el a szerző...

    A spanyol Marca rövidebb terjedelemben ugyan, de szintén kiemeli a debreceniek sikerét és azt, hogy Varga, illetve Rudolf szépségdíjas gólokkal koronázta meg a Loki kiváló játékát.

    Bulgáriában természetesen senki sem boldog a kiesés és az EL-folytatás miatt: a Levszki honlapja szerint ugyan több lehetősége is volt a szófiaiaknak, de a francia Bardon, vagy Hrisztov hiába kopogtatott a BL ajtaján, az bizony zárva maradt.

    A sport.bg rövid interjút is közölt a középpályással, Bardon pedig sportszerűen sok sikert kívánt a Lokinak és elmondta, hogy hiába a sok kialakított helyzet, a focit gólra játsszák, abban pedig a Loki vitte a prímet a BL-párharc során.