banner_0.jpg




  • Sheva
    #316
    Niko Krajncar nem tart a Lokitól


    2005. 07. 26. 09:25



    A Hajduk Split legnagyobb erősségének tartott középpályás olyan eredményt szeretne elérni Debrecenben, amellyel gond nélkül továbbjuthat csapata.



    Mint arról beszámoltunk, tegnap késő éjjel landolt a Hajduk Split gárdáját szállító repülőgép. Szinte utolsónak lépett a váróba Niko Krajncar, akit azonnal körülvettek az újságírók, valamint a reptérre kilátogató néhány debreceni szurkoló. A Hajduk legerősebb játékosának tartott középpályás szűkszavúan - és talán kicsit flegmán - válaszolt a kérdésekre. Természetesen elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a játékos mit vár a szerdai mérkőzéstől.
    - Mindenképpen olyan eredményt szeretnénk elérni, amellyel a második mérkőzésen már nem lehet gondunk a továbbjutással – mondta Krajncar.

    - A horvát lapokat az utóbbi időben elsősorban az foglalkoztatja, hogy amennyiben nem jut túl a Hajduk Split a Debrecenen, elhagyod a klubot. Állítólag több kiváló ajánlatod is van…
    - Most egyelőre csak a két Debrecen elleni meccsre koncentrálok. Egyébként nem foglalkozom az ajánlatokkal, ugyanis fel sem merült bennem, hogy a csapat nem jut tovább.

    - Ciro Blazevic éppen most mondta, hogy alaposan felkészültetek a Lokiból, sok videokazettát néztetek meg, tanulmányoztátok a debreceniek játékát. Mit tartasz a DVSC legnagyobb erősségének?

    - Miért? Van olyan?