
-
#284
Mindenki megpróbált bizonyítani
2005. 07. 21. 16:50
A csapat karmestere, Sándor Tamás zseniálisan irányította a Lokit a Sopron elleni Szuperkupa visszavágón.
Bár mint minden egyes labdarúgócsapat, a DVSC-AVE Ásványvíz alakulata is 11 játékosból áll, de a gárda játéka nagyban függ attól, hogy a csapatkapitány, Sándor Tamás milyen formában fut ki a pályára. A népszerű Tobe a Szuperkupa debreceni visszavágóján remekül irányította a bajnokcsapatot, többek között egy remekbe szabott góllal és egy gólpasszal tette emlékezetessé a 3–0-val zárult találkozót.
– Úgy érzem, ez a találkozó semmiben sem különbözött egy megszokott hazai bajnoki mérkőzésünktől, magabiztosan játszottunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, amelyekből végül három lehetőséget kihasználtunk, s fölényes győzelmet arattunk – értékelte a Szuperkupa második mérkőzését Sándor Tamás. – Igazából az első meccset rontottuk el nagyon, úgy érzem, az volt a baj, hogy nem tudtunk kizökkenni a tesztmérkőzések dömpingjéből, abban a hitben játszottunk, hogy a soproni meccs is egy a sok felkészülési találkozó sorában. Nem pörögtünk fel igazán, s ez lett a vesztünk, Debrecenben viszont jobban átéreztük a meccs súlyát, mindenki odatette magát, és sikerült elhódítani a trófeát.
Korábban Supka Attila nyilatkozta, hogy a Szuperkupa egy fontos állomás a nagy tétmérkőzések, a Hajduk Split elleni Bajnokok Ligája selejtezőbeli kettős összecsapásra, de ezt a véleményt a csapatkapitány is osztja.
– A Sopron elleni találkozók jó felkészülést jelentettek a Hajduk elleni párviadalra, hiszen a debreceni visszavágón mindenki próbálta azt a teljesítményt nyújtani, amely elegendő lehet a Split ellen – vélekedett Tobe. – Ez alól én sem voltam kivétel, szerencsére jól éreztem magam a pályán, jól is ment a játék, s bízom benne, hogy ezt a formát sikerült átmentenem a horvátok ellen is.
Szinte minden szurkolóban felmerült a kérdés: a Sopron ellen mutatott játék mire lehet elegendő a Hajduk ellen? – A Szuperkupa visszavágójáról messzemenő következtetést nem szabad levonni, mert egyértelmű, hogy a Split erősebb csapat valamennyi hazai riválisunknál – mondta a tar játékmester. – A szerdai teljesítményünk jó kiinduló alap lehet, de ettől még keményebben, még agresszívebben kell játszanunk. Korábban összemérhettük az erőnket egy másik horvát gárdával, a Varteksszel, s akkor is egyértelművé vált a számunkra, hogy gyorsabbaknak kell lennünk, mint a hazai bajnokikon, s itt nem konkrétan a futógyorsaságra gondolok, hanem a gondolkodásra és a cselekvésre. Úgy érzem, fel tudja szívni magát a csapat szerdára, és akkor meglephetjük a Hajdukot.