banner_0.jpg




  • Nadi
    #2541
    Nincsenek bérelt helyek a jelenlegi DVSC-ben – csakis a pillanatnyi forma dönt a csapatba kerülésről.


    A Zalaegerszegi TE–DVSC-AVE Ásványvíz összecsapással rajtol a honi bajnokság tavaszi küzdelemsorozata. A bajnoki táblázaton a Loki 33 ponttal a harmadik helyet foglalja el, míg a házigazda zalaiak az eddigi 15 fordulóban 16 egységet gyűjtöttek s ezzel a teljesítménnyel a 11. helyen tanyáznak.
    – Bár személyesen nem láttuk játszani a téli felkészülés során a riválist, információkat gyűjtöttünk a ZTE-ről, így tisztában vagyunk vele, hogy megváltozott a játékstílusuk, azonban sem ez a tény, sem pedig az, hogy Szentes Lázár jól ismeri a Lokit, nem változtat a helyzeten: nem készülünk meglepetéssel, a saját, megszokott játékunkat akarjuk játszani – nyilatkozta a Naplónak Supka Attila, a DVSC-AVE Ásványvíz szakvezetője. – Elégedett vagyok a fiúk mentalitásával, a játékosok hozzáállása példaértékű volt, éppen ezért nagyon nehéz feladat kijelölnöm az adott mérkőzésre a kezdőcsapatot. Nagy a versenyhelyzet a Lokiban, de a szakmai stáb már az edzőtáborozás során tisztázta a labdarúgókkal, hogy a DVSC-t nem tizenegy, hanem huszonöt futballista alkotja. A mindenkori összeállításnál a sérülések, illetve eltiltások mellett a pillanatnyi forma dönt.

    A várható kezdőcsapat: Tomic-Kiss Z., Máté, Komlósi, Szatmári-Mészáros, Nikolov, Sándor, Halmosi-Ferenczi, Sidibe