banner_0.jpg




  • Nadi
    #2465
    Jámbor László processz menedzser segítségével ma elkezdi a könnyített tréninget Ronald Habi, a DVSC-AVE Ásványvíz középpályása.


    A hosszú ideje sérüléssel bajlódó Ronald Habi pár hónapig Horvátországban gyógyulgatott. Két héttel ezelőtt visszatért Magyarországra, és szorgalmasan látogatta a konditermet, majd ismét visszautazott hazájába, de csak néhány nap erejéig, ugyanis tegnaptól újra Debrecenben tartózkodik. A játékos honlapunknak elmondta: jól halad a felépülése, olyannyira, hogy Jámbor László fejlesztési és processz menedzser segítségével ma elkezdi a könnyített edzést, de a visszatéréséről még korai lenne beszélni.
    Habi még a Hajduk Split elleni BL-selejtező-mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, ezért meg kellett operálni. A beavatkozásra Szerbia-Montenegróban került sor és a rehabilitációt is itt kezdte meg a játékos.