Debreceni VSC

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#2016
A Törökországban tartózkodó Böõr Zoltán nélkül lépett pályára a Loki Gyõrben, ahol 2-1-es gyõzelmet aratott bajnokcsapatunk.


Böõr Zoltán nélkül lépett pályára Gyõrben a Loki. A középpályás szombat délelõtt még együtt edzett a csapattal az Oláh Gábor utcai stadionban, ám ezt követõen menedzserével, Vladan Filipoviccsal Törökországba, a Manisaspor együtteséhez utazott. Bár végleges döntés hétfõn születik az ügyben, de biztosnak tûnik, hogy a felek megegyeznek egymással. Mint ismert, válogatott játékosunk nyáron már járt a török élvonalbeli gárdánál, ám akkor nem született megállapodás, most viszont minden akadály elhárult az átigazolás felett. Supka Attila szintén nem számíthatott a combizom-húzódást szenvedett Éger Lászlóra és a térdmûtétet átesett Ronald Habira.
Nagy elánnal kezdtek a csapatok a Rába-partján, a jó iramú mérkõzésen a Gyõr szerzett vezetést, amikor a 17. percben Kenesei szabadrúgása után Jäkl és Sidibe ugrott fel a kapu elõtt. A szenegáli csatár balszerencsésen ért a labdába, amely így a hálóban kötött ki. A gól után még nagyobb fokozatra kapcsoltak a mieink, a csapatot még az sem zavarta meg, hogy a megsérült Vukmir már nem tudta folytatni a játékot, helyette Nikolov folytatta. Hiába azonban a mezõnyfölény, a rengeteg helyzet, a kapu elõtt a vendégvédelem, vagy Sztevanovics kapus mindig a helyén volt. A Loki idõnként annyira kitámadott, hogy a zöld-fehérek kontrából veszélyeztettek, így majdnem kétgólos hátránnyal kellett az öltözõbe vonulnunk, ám Vincze Ottót nagy helyzetben Szatmári az utolsó pillanatban szerelte.
A folytatásban a Debrecen mindent megtett, hogy minél hamarabb ledolgozza hátrányát. Ez végül az 53. percben történt, amikor Halmosi szöglete után Sztevanovics kiejtette a labdát, a kapu elõtti kavarodásban végül Bogdanovics lõtt a hálóba. Egy perccel késõbb Komlósi akár a vezetést is megszerezhette volna, ám a 16-os bal sarkánál a rövid alsó sarok felé tartó fejesét a vendég kapus bravúros mozdulattal, lábbal hárította. Bár ez a lehetõség kimaradt, Sándor Tamás zseniális passza után a csereként beállt Brnovics már nem hibázott, így az egyenlítés után megszületett a vezetõ találat is. Az elõny tudatában sem álltak vissza a piros-fehérek, sõt, Nikolov lövése a kapufáról pattant vissza. Vendéghelyzetekben tehát nem volt hiány, a gyõriek idõnként csak kontrákkal próbálkozhattak, nem sok sikerrel. A végén Bogdanovics hagyta ki talán a mérkõzés legnagyobb helyzetét, ám ezen már nem búslakodtak a debreceniek, hiszen három ponttal térhetnek haza a Rába partjáról.

JackDaniels
#2015
Huhh, de szar meccs vót. Még magyar viszonylatban is.

\"Never say never!\" W Churchill

Ramore
#2014
Reszeli talán eredményesebb edzõ lehetne, ha a kezdõ játékosainak a havi 200000Ft-os helypénztõl eltekintene. 😊
Taranov
#2013
Na végre feléledtek.

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.

Rudee
#2012
Gyõr otthon bárki ellen esélyes.

Szar Bayern, szar Bayern :)

Rudee
#2011
Na itt van:

A válogatott futballista a török elsõ osztály újoncához a Manisaspor együtteséhez szerzõdött.

Szar Bayern, szar Bayern :)

Taranov
#2010
Kezdek dühös lenni a Debrecenre, fogadtam rájuk ma is, az MTK ellen is, sosem nyernek.
Ejj

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.

Rudee
#2009
Vlami akármilyensport hallottam, amire aszinták izraeli csapat. Spor végzõdésûek meg törököknél vannak. Ha utóbbihoz ment, akkor fél év múlva itthon is lesz.

Szar Bayern, szar Bayern :)

Taranov
#2008
😄D

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.

gabber_saviola
#2007
szidibe lött egy kolt izibe 😛

1-0

Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.

Taranov
#2006
Sajnos igen, de nem értettem, hogy hova.

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.

Rudee
#2005
Télleg eligazolt a Böõr?

Szar Bayern, szar Bayern :)

[Jakuza]
#2004
Ez meg belefer.
Amugy a zuhanyhiradohoz terve, csak nem tudod mar te is hogy a Tornyi lesz a DVSC edzoje ? 😛

Dez: Inkompatibilitas definicioja jatekoknal: amikor fut,de csak pl. 1 fps-sel,vagy össze-vissza akadozva,irányíthatatlanul 2. K8-nál alapból mindig 200MHz az FSB. Csak tuning által lesz magasabb.

fernando torres
#2003
😄DDD

Nh Shevits
#2002
nefeledjük el a topic címe: Debreceni VSC...
(ez meg már kezd átmenni Zuhanyhíradó-ba Tornyival meg a sok okossal...)

Matthew Dekay, Pole Folder, Infusion, Luke Chable, Meat Katie, PQM, Max Graham, Hernan Cattaneo, Dr. Kucho!

[Jakuza]
#2001
Na igen pontosan 22 eve.

First Round

Videoton - Dukla Praga 1:0 (0:0)
(Szabo 37)
Dukla Praga - VIDEOTON 0:0

Second Round

Paris St. Germain - Videoton 2:4 (0:2)
(Rocheteau 74, 84 - Szabo 2, 27, Csongradi 52, 71)
Videoton - Paris St. Germain 2:0 (2:0)
(Burcsa 36, Szabo 38)

Third Round

Videoton - Partizan Beograd 5:0 (1:0)
(Szabo 11, 48. 49 p, 73, Majer 80)
Partizan Beograd - VIDEOTON 2:0 (2:0)
(®ivkoviæ 6, Varga 45)

Quarterfinal

Manchester United - Videoton 1:0 (0:0)
(Stapleton 60)
VIDEOTON - Manchester United 1:0 (1:0, 1:0, 1:0) p 5-4
(Wittman 9)

Semifinal

Videoton - ®eljeznièar Sarajevo 3:1 (2:1)
(Burcsa 7, Laszló Disztl 19, Vadasz 82 - ©koro 20)
®eljeznièar Sarajevo - VIDEOTON 2:1 (1:0)
(Bahtiæ 7, Cunc 72 - Csuhay 87)

Final

Videoton SC Székesfehérvár - Real Madrid CF 0:3 (0:1)

08.05.1985 (20.00) Székesfehérvár, Stadion Sóstó (-38000) Michel Vautrot FRA

Videoton: Péter Disztl - Borsányi, László Disztl, Csuhay, György Horváth -
Pálkovics, Végh (c), Wittman, Vadász - Nováth (62 Gyenti), Burcsa

Coach: Ferenc Kovács

Real Madrid: Miguel Angel- Chendo, Sanchis, Stielike, Camacho (c) - San
José, Gallego, Michel - Butragueño (80 Juanito), Santillana (86
Salguero), Valdano

Coach: Luis Molowny Arbelo

0:1 Michel 31, 0:2 Santillana 77, 0:3 Valdano 89

REAL MADRID CF - Videoton SC Székesfehérvár 0:1 (0:0)

22.05.1985 (21.00) Madrid, Estadio Santiago Bernabéu (-98300)
Alexis Ponnet BEL

Real Madrid: Miguel Angel - Chendo, Stielike, Camacho (c), Sanchis - San
José, Butragueño, Michel - Santillana, Gallego, Valdano (57 Juanito)

Coach: Luis Molowny Arbelo

Videoton: Péter Disztl - Csuhay, Horváth, Laszló Disztl, Végh (c) - Burcsa,
Majer, Csongradi (57 Wittmann) - Szabo, Vadasz, Novath (51 Palkovics)

Coach: Ferenc Kovács

0:1 Majer 86

Topscorers: 7 - Bahtiæ (Zeljeznièar), Szabo (Videoton), 6 - Bannister (QPR),
5 - van Basten (Ajax), KH Rummenige (Inter), Santillana (Real)

Pontosan ezt hivjak menetelesnek. Raadasul nem akarmilyen csapatok ellen.
Ilyen szintu csapatokat manapsag mar megszoritani se tudunk.
Manapsag mar a 2. forduloba is alig jutnak be a magyar csapatok. (Az eloselejtezoket be nem szamitva)
En mar megelegednek azzal, ha 3 fordulot mennenek a csapatok, de sajnos erre nem sok sansz van.
Amugy a magyar labdarugas eroseget jelzi, hogy mar 20 eve tetmerkozesen, nem tudott nyerni a magyar valogatott meg itthon sem, egy jo nevu ellenfel ellen.
Ugylatszik a mexikoi teszta ennyire elrontotta a magyar labdarugok gyomrat.
Egyedul a Bicskei fele junior valogatottban hozhatott volna valami kis valtozast, de sajnos az akkori vezetoknek koszonhetoen ahelyett, hogy egyutt tartottak volna a csapatot, azok az kioregedett falabu labdarugokat agyaztak bele a posztjukra, akik ma sehol sincsenek, vagy mint szakkommentatorokkent, azt magyarazzak, hogy hogyan kene csinalni azt, amihez mar ok sem ertettek.
Olyan jatekosok voltak a keretben, Salloi,Garaba, Keller, Kovacs K., akiknek koze nem volt a labdarugashoz, csak azert voltak bent, mert valakiknek a csokosai voltak.
Szoval ezek a jatekosok a szakkommentatorok, akik sohasem ertek el semmit a valogatottal vagy klubszinten, es felfordul a gyomrom attol, amikor elmondjak hogy igy vagy ugy kellett volna ezt vagy azt csinalni, ugy hogy ok maguk erre mindig keptelenek voltak.
Ekkor tettek tonkre a labdarugasunkat.Es azota nem hogy az utanpotlasba fektenek a penzt inkabb alban labdarugokat vesznek.
Regen a kicsik legalabb szpariban voltak a komoly serdulo csapatokkal szemben, olyan csapatokkal mint a Milan,Porto,Liverpool es tornakon gyoztek.
Ma mit latni?
Van egy komoly muhely a Goliat FC es kesz.
Hogy lesz akkor igy kilabalas a godorbol ?
Nem sok esely, foleg akkor, ha ilyeneket hallunk eladtak a Gerat, mert penzt kapott az ugyletbol Mattheus es hasonlok.
Nem hogy annak orulnenek, hogy minnel tobb magyar jatszik eros kulfoldi bajnoksagokban es nem csak azok cserepadjait koptatjak, inkabb b*szogatjak.
pedig csak igy lehet valtozast kicsikarni.(Na es persze a sok gyoker vezetot akik kilopjak a penzt es tonkreteszik a labdarugast elkuldeni egy kis malenkij robotra.)

Dez: Inkompatibilitas definicioja jatekoknal: amikor fut,de csak pl. 1 fps-sel,vagy össze-vissza akadozva,irányíthatatlanul 2. K8-nál alapból mindig 200MHz az FSB. Csak tuning által lesz magasabb.

Nh Shevits
#2000
20 éve asszem.

Matthew Dekay, Pole Folder, Infusion, Luke Chable, Meat Katie, PQM, Max Graham, Hernan Cattaneo, Dr. Kucho!

Ramore
#1999
teljes mértékben egyet értek veled, de kiegészíteném a csaló mészöly kálmán puszipajtásával és üzlettársával, mezey györgyel a történetedet, mert azt hiszem a mezey legalább akkora, ha nem nagyobb szerepet játszott/játszik a magyar futball tönkretételében, mint az edzõképzés vezetõje, mint edzõ, mint tanácsadó stb....
Ramore
#1998
szerintem menetelni legutoljára a Videoton tudott, le sem írom hány éve történt, azóta totyogásról, sõt inkább hátraesésrõl beszélhetünk
Nh Shevits
#1997
vagy inkább szurkoltam.
és sorry hogy 2x ment.

Matthew Dekay, Pole Folder, Infusion, Luke Chable, Meat Katie, PQM, Max Graham, Hernan Cattaneo, Dr. Kucho!

Nh Shevits
#1996
"Milyen nagy menetelesek ?" -- magyar szinten nagy menetelések.
a Debrecen még mindig többet mutatott fel az UEFA kupában az utóbbi években mint más magyar klubbok amelyeket az elsõ körben kiszórnak neve-nincs klubbok lásd Ripo Minszk, vagy a Sopron alázása (pont az a poén hogy anyagilag mindkét klubb a béka segge alatt még magyar szinten is, a csapat széthullott a nyáron és pont ilyenek indulnak az uefa-selejtezõn...).
anno a Dunaferr-nek lehetett még így szorkolni és én szorkoltam is.

Matthew Dekay, Pole Folder, Infusion, Luke Chable, Meat Katie, PQM, Max Graham, Hernan Cattaneo, Dr. Kucho!

Nh Shevits
#1995
"Milyen nagy menetelesek ?" -- magyar szinten nagy menetelések.
a Debrecen még mindig többet mutatott fel az UEFA kupában az utóbbi években mint más magyar klubbok amelyeket az elsõ körben kiszórnak neve-nincs klubbok lásd Ripo Minszk, vagy a Sopron alázása (pont az a poén hogy anyagilag mindkét klubb a béka segge alatt még magyar szinten is, a csapat széthullott a nyáron és pont ilyenek indulnak az uefa-selejtezõn...).
anno a Dunaferr-nek lehetett még így szorkolni és én szorkoltam is.

Matthew Dekay, Pole Folder, Infusion, Luke Chable, Meat Katie, PQM, Max Graham, Hernan Cattaneo, Dr. Kucho!

[Jakuza]
#1994
Kiket ?
Milyen nagy menetelesek ?
Te szerintem osszeteveszted egy katonazenekarral a DVSC-t.
A magyar foci egy romhalmaz, raadasul jol tukrozi a #1966-os hozzaszolas a elso resze a palyak kornyeki emberek reakcioit.
Semmi realitas nincs a szurkolokban.
A sportvezetokrol meg jobb ha nem beszelek semmit.
Lasd Lothar Mattheusnal, eljon egy vilaghiresseg az "isten hata moge", hogy megprobaljon egy kimulofelben levo "osallatot", megmenteni, erre mindenki kopkodi. Legalabb van aki probalkozik, persze csodara itt senki sem kepes egyenlore. (Ugy irom ezt, hogy ki nem allhattam sose a Bayernt, sot lehet azt mondani, hogy utalom es a volt es jelenidoben jatszo jatekosait is az egesz nemet labdarugassal)
Az a hir jelenik meg csak idehaza a szenzaciot hajhaszo mediakban, hogy a Meszoly az igen, mert jol megmondta es hasonlok. (Aki a hirhedt totobotrany utan is valogatott vezetoje lehetett, annak ellenere hogy 10 evre eltiltottak a sportban valo reszveteltol)
Nem hogy azzal foglalkoznanak, pl a Furulyas es hasonlo tetvek, mit keresnek meg mindig a magyar palyak kozeleben.
Az nem szamit, mi folyik a vezetoseg koreben.
Lehet 3 fajta vezetoseg az sem szamit amator, liga es MLSZ.
Mindenfajta furcsa ugyletek vehetik korul a labdarugast nem szamit, raadasul ezek a vezetok mint a kabareban hozzak meg a dontesiket.
Lasd pl a Fradi botrany (4szeri pontelvonas, majd az itelet visszavonasa), vagy a majd most megmutatjuk, hogy kell a palyakon rendet teremteni.
Emlekezzunk csak vissza ama bizonyos FTC-DVSC merkozesre, ahol mar az edzot is meglehet tamadni.
2 hetig mindenki arrol beszelt, hogy most aztan megoldjak.
Megoldottak. (azzal, hogy mar nem is beszelnek rola, hatha a feledesbe merul, amig nem lesz egy kovetkezo botrany halalesettel).
Valoszinuleg akkor majd 3 hetig fognak beszelni rola.
S lam milyen jol fizeto a hazai "labdarugas"-nak nevezett rohely, ahol nehanyan lezengenek a lelatokon egy regen zsufolasig megtelt arenanal.Olyannyira jolfizeto hogy olyan cegek szponzoraljak 100 milliokkal, mint pl a T-Online, aki ama botrany utan szerzodest akart bontani a Ferencvarossal es megis valami oknal fogva eltett ettol a szandektol.
S ha nem kozvetittik a merkozeseket, akkor mindig van egy csatorna (ATV,RTL Klub) aki felkarolja eme "nightmare" nevezetu nemzeti sportunkat.
Na itt tart kb a magyar labdarugas, nekunk labdarugast szereto kis kozossegunknek, nem marad mas, mint remenykedni abban, hogy a "draga" urakat eltavolitjak a klubbok kozelebol, hogy olyan elmenyekkel lehessunk gazdagok, hogy egy komoly csapattal is bravurra legyen kepes egy magyar klub, vagy valogatott es felebredjunk a legalabb 20 eve tarto remalombol, amibe a klubbok korul olalkodo toportyanok taszitottak minket.
EBRESZTO!!! (Ez akar mehetett volna a magyar labdarugas topicba is)

Dez: Inkompatibilitas definicioja jatekoknal: amikor fut,de csak pl. 1 fps-sel,vagy össze-vissza akadozva,irányíthatatlanul 2. K8-nál alapból mindig 200MHz az FSB. Csak tuning által lesz magasabb.

JackDaniels
#1993
Kicsit hasonlítsd össze a Split és a Donyeck keretét, rögtön kidrül, hogy milyen kevés azaz esély, sajnos. Bár a fociban az a szép, hogy a "labda kerek".😊
Azé' csak Hajrá Loki!😊

\"Never say never!\" W Churchill

Nh Shevits
#1992
a hülye blikk már megint:
"Veretlenül vezetik a bajnokságot, hat forduló után 18 pontjuk van, tavaly a Schalkét verték ki az UEFA-kupából a nyolcaddöntõben (1-1,1-0), de nem legyõzhetetlenek: az Alkmaar, egy holland kiscsapat 3-1-re és 2-1-re gyõzte le a Sahtart."
nemtudom hogy vagytok vele, de szerintem az Alkmaar már nem kiscsapat...
de legalábbis "megnyugtat" hogy az Alkmaar szoros küzdelemben verte meg õket, ugyanis a Loki nem Alkmaar-szintû..<#szomoru1>

Matthew Dekay, Pole Folder, Infusion, Luke Chable, Meat Katie, PQM, Max Graham, Hernan Cattaneo, Dr. Kucho!

Nh Shevits
#1991
éppcsak a Debrecen érdemli meg, ahol tényleg dolgoznak is... évek óta! (lásd nagy menetelések az uefa-kupában az elõzõ években, inkább nem sorolnám kiket vertünk meg és kiket szorítottunk meg)

Matthew Dekay, Pole Folder, Infusion, Luke Chable, Meat Katie, PQM, Max Graham, Hernan Cattaneo, Dr. Kucho!

Ramore
#1990
nem lenne rossz, ha továbbjutna a Debrecen, de igazság szerint a magyar foci nem érdemelné meg még azt a kis sikert sem, ameddig olyan állapotok uralkodnak, amilyenek.

lásd: fapados, romhalmaz, elavult pályák, irreálisan magas keresetek, szakmailag alkalmatlan edzõk, és az õ több generáción át bizonyítottan elrontott tanítványaik (hála mezeyinek), klubvezetõk, klubtulajdonosok, akik minden pénzt kiloptak/kilopnak a focinkól stb....
Pepinho
#1989
a bõven az túlzás

Robinho 10, Julio Baptista 8

forza milan
#1988
ja!aztán még 1-2 gólocska!😄,de azért ez a csapat nem manchester,nem verhetetlen a loki számára!a splitre is azt monnták hogy keresztül szalad a lokin,és lám 8-0!szal sztem itt böven van esély!!!

Pepinho
#1987
egy szabadrúgás kell 17 méterrõl azt Sándor bevágja aztán csak védekezni kell <#smile>

Robinho 10, Julio Baptista 8

fernando torres
#1986
hát...úgy legyen 😄

Pepinho
#1985
hát jah de majd a Sándor Tamás, Bogdanovics, Sidibe trió megszivatja õket <#smile>

Robinho 10, Julio Baptista 8

fernando torres
#1984
bizony erõs keretûk van naon <#szomoru1>

Pepinho
#1983
hát csak az a baj h a Shaktar jobb csapat mint a Split

Robinho 10, Julio Baptista 8

Petyus_
#1982
Egyébként igazad van, ha jó formában van a Loki, meglepheti ezeket az ukránokat is.

A Sopronnal játszó Metalurg is veretlen az ukrán Premier Ligában (hehe =)), mégsem keletette olyan húbazze csapat benyomását.

Tisztelni kell õket is, mint a Splitet, utána meg nagyot csalódni kellemesen. =)

\"minden arany ami 3 leddel fénylik\" sonydefenseforce.com

Petyus_
#1981
Ja, a honlapjuk olyan, mint egy fasza angol klubbé.

\"minden arany ami 3 leddel fénylik\" sonydefenseforce.com

Kaplan
#1980
Én siófokon néztem a nénmet eurosporton a sorsolást 😊
Már remegtem mint állat , hogy ne a boltont kapjuk mert nagy zakó lenne.
A Shaktar ellen egy idegenbeli 2-1 odával . Itthon nagy esélyünk lenne.
Sztem.
Nagyon remélem , hogy bejut a DVSC az UEFA-ba mert nagyon is megérdemelnék.
Sajnos a magyar focinak nincs nagyon szerencséje lsd. megkapjuk a manchester mikor nagy esélyünk lett volna bejutni a BL-be. 😞((

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

forza milan
#1979
ha a hajdukot sikerült megverni,akkor a donetsket is!!!

Pepinho
#1978
hát a remény hal meg utoljára

és ha kiesik a Loki akkor csak a bajnokságra kell koncentrálni és meg kell nyerni majd jövõre megint meg kell próbálni a BL csoportkörbe jutni

Robinho 10, Julio Baptista 8

Pepinho
#1977
<#eljen>

Robinho 10, Julio Baptista 8

#1976
Jobb lett volna egy AEK Athen, nagyobb lett volna az esély, és tanultunk volna a csoportkörben😄

Ramore
#1975
Nagyon szerencsés a Debrecen, hogy a Shakhtar Donetsk az ellenfél, hiszen egy jó csapattól/ellenféltõl mindíg lehet tanulni.

Egyébként, ha megnézzük, hogy milyenek a stadionjaink, tisztán tükrözik, hogy milyen szinten van a labdarúgásunk. Ez a hasonlat más országokra is igaz.
Pepinho
#1974
a Lokié:

Loki - ZTE 2:1
Kaposvár - Loki (elmaradt)
Loki - Mtk 2:2

Robinho 10, Julio Baptista 8

Pepinho
#1973
szal ötbõl öt gyõzelem... nem vmi hízelgõ <#fejvakaras>

Robinho 10, Julio Baptista 8

#1972
A Shakhtar legutóbbi öt bajnoki mérkõzése:
Shakhtar - Dnyipro 2-0
Kharkiv - Shakhtar 2-3
Shakhtar - Kryvbas 1-0
Tavriya - Shakhtar 0-3
Metalist - Shakhtar 1-5

Pepinho
#1971
csak a loki! <#smile> bár nem vagyok nagy magyar foci rajongó

Robinho 10, Julio Baptista 8

#1970
Végre 1 jó hír:

Amikor pár héttel ezelõtt kiderült, hogy a Loki a világ egyik legjobb csapatát, a Manchester United együttesét látja vendégül, akkor az Európai Labdarúgó Szövetség illetékesei eljöttek Debrecenbe és pályabejárást tartottak az Oláh Gábor utcai stadionban. A szemlét követõen a szövetség emberei nyomatékosan a DVSC vezetõinek tudtára adták, hogy a mérkõzést semmiképpen nem lehet megrendezni Debrecenben, ám amennyiben a Loki az UEFA-kupában folytatja, akkor az elsõ forduló az Oláh Gábor utcai stadionban lebonyolítható. Csoportkörbe jutás esetén azonban könnyen elõfordulhat: komoly változtatásokat kellene eszközölni ahhoz, hogy továbbra is Debrecenben lehessen megrendezni a mérkõzéseket.

ForRedGlory
#1969
Jah megvan <#vigyor3>

MANCHESTER UNITED: OOO!!! http://unitedweb.atw.hu !!!OOO Hírek, Videók, Fórum, Blog, Chat, Galéria, Tippjáték és Kvízjáték egy helyen ----> UnitedWeb QUALITY IS OUR PASSION

ForRedGlory
#1968
Hova?<#ijedt><#wow3><#zavart2><#wow2>

MANCHESTER UNITED: OOO!!! http://unitedweb.atw.hu !!!OOO Hírek, Videók, Fórum, Blog, Chat, Galéria, Tippjáték és Kvízjáték egy helyen ----> UnitedWeb QUALITY IS OUR PASSION

Pepinho
#1967
majd Vorobey okoz némi kellemetlen percet

Robinho 10, Julio Baptista 8