
-
Nadi #2447 Vasárnap a DVSC labdarúgócsapata Tatabányára látogatott, ahol 3-3-as döntetlen született. A találkozó hajrájában, 3-2-es debreceni vezetésnél Fábián játékvezető asszisztense (aki kezezést látott) véleményére hivatkozva tizenegyest ítélt a hazaiak javára, akik ezzel kiegyenlítették az állást, a Loki pedig szegényebb lett két ponttal. A videóról történt elemzés után kiderült, rosszul döntött a játékvezető, hiszen azon a bizonyos szituációban nem történt szabálytalanság, hiszen Halmosi az eset közelében sem volt, tehát indokolatlanul kapott sárga lapot, mert szabálytalanságot sem követtett el. Az eset miatt nemcsak a szurkolók, de a klub vezetői is bosszankodnak.
- Elégedetlenek vagyunk a játékvezetéssel, hiszen ez már a második olyan meccsünk, amelyen a téves ítéletek miatt veszítettünk pontokat. Természetesen ezzel nem mentjük fel a játékosokat, hiszen a Tatabánya elleni mérkőzést gólokkal nyerhettük volna, ha berúgjuk a helyzeteinket – mondta Szilágyi Sándor cégvezető.