
-
Nadi #2425 Csapatunk Pécs elleni győzelméből középpályásunk is alaposan kivette a részét, hiszen végig harcosan futballozott, és rendre gyors elfutásaival vétette magát észre.
- Nagyon örülök a győzelemnek – nyilatkozta honlapunknak Mészáros Norbert. - Megítélésem szerint a csapat, főleg az első játékrészben nagyon jól futballozott. Sok gólszerzési lehetőségünk volt, a társakkal jól össze tudtunk játszani, igazi csapatként működtünk, ha kellett kisegítettük egymást. Most jobban ment a játék, mint az elmúlt fordulókban, ami feltétlenül bíztató a jövőre nézve. Csatlakozom vezetőedzőnkhöz, Supka Attilához: ha a vendégek kapusa nem véd ilyen jól, akár 5-6 góllal is nyerhettünk volna.
Az elmúlt fordulókban sajnos nem ez a játék volt jellemző.
- Azt a fejezetet lezártuk. Tiszta fejjel mentünk ki a pályára, tudtuk mi a feladatunk, és azt végre is hajtottuk.
A második félidő magában hordozhatta volna egy kiütéses győzelem lehetőségét is, de a szünetet követően kicsit lelassult a csapat játéka. Lehet, hogy fejben már gondoltatok a szerdai és vasárnapi meccsre is?
- Igen, adódhatott ebből. Ugyanakkor Supka Attila azt kérte a szünetben, hogy annyi gólt lőjünk, amennyit csak tudunk, és ugyanazt a játékot folytassuk, amit az első félidőben is mutattunk. Végül is megérdemelt győzelmet arattunk. A hihetetlen győzni akarás, és a szó szerint vett csapatjáték mindenképpen segített. Egymásért is küzdöttünk.
Mindezt hallva, kellemes jövőkép rajzolódhat ki előttünk, ez már csak azért is lényeges, mert a héten két fontos mérkőzés vár a Lokira.
- Készülünk a Magyar Kupára, és a Fehérvár elleni rangadóra is, mondanom sem kell, mindkét meccsen győzni szeretnénk.