banner_0.jpg




  • Nadi
    #2398
    Nah, ez is megvan:
    Elmaradt mérkőzést pótolt a DVSC Kaposváron, ahol a hazaiak szereztek vezetést, ám csapatunk rövid időn belül fordított és végül 2-1-re nyert.


    A Borsodi Liga második fordulójából elhalasztott mérkőzésre került sor szerda este Kaposváron. Mint ismert, a Loki – miután kiütötte a BL-selejtezőben a Hajduk Split gárdáját – a Manchesterrel kerül szembe, és az idő rövidsége miatt a Rákóczi FC elleni bajnokinkat nem az eredetileg kiírt időpontban, hanem ma rendezték.
    A Lokit mintegy ötven debreceni drukker kísérte el a somogyi városba. Jól kezdte csapatunk a találkozót, a Debrecen uralta a játékot, sőt a második percben a hazai kapus hibájából (kiejtette kezéből az amúgy könnyűnek tűnő labdát) akár vezetést is szerezhettünk volna, ám Mészáros hiába iparkodott, a nagy lehetőség elúszott. A Kaposvár szervezetten védekezett, emiatt nem sikerült játékosainknak kellően kibontakozniuk. Pedig csak a tizedik percben tudták először átlépni a hazaiaknak a felezővonalat, innentől kezdve azonban egyre közelebb kerültek Csernyánszki kapujához. Közben Supka Attilának kényszerű cserét kellett végrehajtania, mivel megsérült Szatmári Csaba és helyette Szabó Ottó folytatta. A 25. percben aztán Zsolnai húsz méterről váratlanul kapura csavarta a labdát, amely a bal felső sarokban kötött ki. A vezető gól azonban egyáltalán nem zavarta meg csapatunkat, amely mindent megtett, hogy javítson. Ez végül két perc leforgása alatt sikerült. A 28. percben Brnovics rúgta kapura a labdát, amelybe beleért Pintér, és így lett jó, ugyanis ez megzavarta Balajcza kapust, és a labda a jobb alsó sarokba gurult. Még magukhoz sem tértek a hazaiak és Sidibének köszönhetően már át is vette a vezetést a Loki. A félidő hátralévő részében csak mezőnyjáték folyt a pályán, talán mert gondolatban már mindenki a szünetre készült.
    A második félidő elején újabb kényszerű cserére került sor, ezúttal Brnovics sérült meg, helyette Dombi Tibor folytatta, Mészáros pedig eggyel előrébb lépett. Ebben a játékrészben jelentősen javult a színvonal, sokkal nagyobb iramú volt a játék, amely azonban többnyire a középpályán folyt, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. A 67. percben Supka Attila kihasználta utolsó cserelehetőségét és az addig remekül játszó Mátét Hegedűs váltotta. A kaposváriak az utolsó negyedórára támadtak fel, de már csak egy nagy kapufára futotta erejükből, míg a túloldalon a hajrában Dombi kihagyta a mérkőzés legnagyobb helyzetét. A hosszabbításra még egy kiállítás is jutott: Virág Béla megkapta második sárga lapját.
    Összességében a Loki megérdemelten hozta el a három pontot, megszerezve idei harmadik idegenbeli győzelmét is.