banner_0.jpg




  • Sheva
    #2057
    Az UEFA kifogása

    2005. 08. 29. 09:20


    Amennyiben a csapat bejut az UEFA csoportkörébe, a mérkőzéseket – csakúgy mint a Manchester United esetén - nem lehetne megtartani az Oláh Gábor utcai stadionban annak alkalmatlansága miatt.


    Számtalan Olvasónk érdeklődött afelől, hogy a Loki miért nem fogadhatta az Oláh Gábor utcai stadionban a Manchester United együttesét. Mint arról korábban beszámoltunk, az Európai Labdarúgó Szövetség illetékesei a BL selejtező harmadik körének lejátszása előtt Debrecenben jártak, hogy megtekintsék a helyszínt. Ezt követően hoztak egy döntést, amelyről írásban is értesítették klubunkat. A végzésben közölték, hogy a nézők kényelmét figyelembe véve a kevés férőhely miatt nem tarthat mérkőzéseket a DVSC a debreceni stadionban, ha nagycsapattal kerül össze. Mivel a Manchester United az UEFA szerint olyan kaliberű gárda, amelynek fogadására nem alkalmas az Oláh Gábor utcai létesítmény, ezért a Puskás Ferenc Stadionba kellett vinni a mérkőzést. „Értékelésünket a stadion általánosan vett alacsony minőségű infrastruktúrájára alapoztuk” – áll a végzésben. „Ezek alapján vegyék tudomásul a fent említetteket és tájékoztassák az UEFA adminisztrációt egy másik pálya megjelölésével”.
    A döntés az UEFA-kupa csoportmérkőzéseire is vonatkozik. Amennyiben a csapat a csoportkörbe jutna a következő intézkedéseket kellene megtenni:
    - Fejleszteni a sajtó részére szánt tereket
    - A lelátó beton alapzatát felújítani
    - Irányítószobát megfelelően felszerelni
    - Fixen bekamerázni a stadion egész területét
    Az Európai Labdarúgó Szövetség a végzést a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének mérkőzéséig (tehát csak a Hajduk Split elleni mérkőzésig) és az UEFA-kupa 1. köréig hagyta jóvá.
    Szilágyi Sándor cégvezető honlapunknak a következőket mondta: - A döntés ellenére klubunk a lehetőségek határain belül megpróbálja elhárítani az akadályokat, majd – ha továbbjut a csapat - ismét UEFA engedélyt kérünk ahhoz, hogy a csoportmérkőzéseket itthon játszhassuk.