banner_0.jpg




  • Sheva
    #138
    A vidék diadala


    2005. 05. 17. 10:40



    Két fordulóval a vége előtt nyugodtan kijelenthetjük, ez nem a fővárosi csapatok éve volt.



    A magyar bajnokságok történetében 102-szer hirdettek hivatalos végeredményt, de mindössze nyolcadik alkalommal fordul elő, hogy a legfőbb trófea Budapesten kívülre került. Debrecen a hatodik olyan vidéki város Nagyvárad, Győr, Dunaújváros, Vác és Zalaegerszeg után, mely immár aranyos gárdával büszkélkedhet. Arra, hogy a bajnoki finálé után a keleti országrész szurkolói örülhessenek a legjobban, a Nagyváradi AC 1944-es sikere óta, azaz több mint hatvan évet kellett várni.
    Az idei bajnokság - a Győr esetleges második helyétől függetlenül – már bizonyosan a vidék diadalát hozza, soha korábban nem fordult még elő, hogy a fővárosi csapatok bajnoki vagy kupagyőztes cím nélkül maradtak volna. Értelemszerűen ezt megelőzően az a csúfság sem esett még meg, melyre most lehet esély, hogy a legnagyobb múltú egyesületek (MTK, FTC, Újpest, Honvéd, Vasas) közül egy sem szerez jogot nemzetközi kupaindulásra. Igaz, számukra lehetőségként még ott áll az UEFA Intertotó Kupa, melyre korábban a Vasas és a Lombard Pápa már jelezte indulási szándékát. Hogy a vidéki csapatok nemzetközi szinten mire lesznek képesek, az majd elválik, egy azonban biztos, sem Debrecenben, sem Sopronban nem lesz hiány nézőkben.
    Molnár Ákos