Írj ide veled történt eseményeket, pl. egy jól sikerült nap történetét egy lánnyal/fiúval (jó lenne, ha ez nem egy beugatós topic lenne, s kéretik megfelelő formába önteni a mondanivalót)
-
Mpxplay #3 2004. március 17. szerda
Délelõtt bementem az üzletbe Katkához, hogy megkérdezzem, megyünk-e akkor csempét nézni a konyhámhoz. Persze, hogy mentünk. Találka a Kisbüfé elõtt 2-kor.
Piac, abc, haza, majd 1 óra magasságában elkezdtem készülõdni. Fürdés, majd szûk, kék farmer, kék kockás ing, fekete cipõ, aranynyaklánc, sok parfûm felvétele.
Öt perccel két óra elõtt értem a megbeszélt helyre. Már távolból láttam, hogy a kövön ül és engem vár. Aranyos volt...
Elindultunk gyalog a villamosmegálló irányába. Közben beszélgettünk: elõször udvariaskodó kérdések, hogy: "sokat kellett-e rám várnia" (nem, mert nemrég érkezett õ is), meg hogy "sok volt e ma a munka" (csak a szokásos).
Persze a fõ kérdés (poén) akkor is és a nap folyamán többször is az volt, hogy nem fogunk-e lebukni, mivel tulajdonképpen ez egy titkos találka volt, bár én tényleg a konyhához csempét nézni hívtam magammal mondván, hogy úgyis õ fog majd benne fõzõcskézni, és neki kell, hogy tetszen az egész.
A történethez még az is hozzátartozik, hogy amióta megismertük egymást, azóta avval szédítem, hogy ha kész lesz a lakásfelújításom, akkor majd beköltözhet. Úgy látszik sikeres volt az ostrom, mert elindultunk elsõ közös randinkra, bár akkor még nem tudtuk mi fog ebbõl kisülni a nap végére.
Mindketten keveset aludtunk elõzõ éjszaka, s ehhez mérten kótyagosak voltunk.
Fõleg õ mondta, hogy egész délelõtt nem bírt magával, teljesen idétlen volt, de én nem láttam rajta semmi ilyesmit, vagy csak egyszerûen nem erre figyeltem...
Mondtam, hogy nem autóval megyünk, hogy ha erre számított, de nem erre számított, s - utólag megtudva - ezen a kijelentésemen egy kicsit meg is sértõdött, hogy minek nézem én õt. De akkor ezt persze nem mondta.
Mentünk a villamosmegálló felé, én persze a szokásos öles lépteimmel haladva, de szerencsére hamar észrevettem, s kisebbeket léptem, de megjegyezte, hogy én is olyan vagyok mint a többi férfi, állandóan rohanni kell utánam.
S hogy mirõl is beszélgettünk még? Nem is tudom pontosan. Sütött a nap, meleg volt (kb 20 fok), rajta farmernadrág, egy szûk, fekete, vékony pulóver (póló?), és farmer dzseki volt, emiatt egy kicsit melege volt, úgyhogy a villamosmegállóban az eresz alá álltunk be.
Hamar jött a villamos, s a középsõ kocsit céloztuk meg. Õ szállt fel elõször, de én nem tudtam rögtön utána menni, mert egy babakocsis kismama is próbált felszállni, s imponálni akarván megpróbáltam segíteni, de a végén majdnem lemaradtam a villamosról, ráadásul Katka nem is nagyon figyelte mi folyik a háta mögött, úgyhogy akcióm tulajdonképpen felesleges volt. Hát ezért töröm én magam? :)
A villamoson tájékoztattam az útirányról, de nem jutottunk messzire, mert hamar kitalálta, hogy õ inkább sétálni szeretne és nem csempét nézni. Nem kellett kétszer mondania... Leszálltunk, átmentünk az aluljárón a másik oldara, s a Hídon keresztül átsétáltunk a Szigetre. Fújt a szél, a szemébe por ment, az úton mindenféle autó döngetett úgy, hogy alattunk mozgott a híd, s közben ecseteltem, hogy van nekem egy ismerõsöm akinek annyira tériszonya van, hogy nem mer átmenni egy hídon sem.
De mint kiderült ez rá is teljesen igaz volt, úgyhogy hiába is próbáltam megmutatni, milyen szép örvények vannak a Folyóban, erre valahogy nem volt igazán kíváncsi. Nem is értem, hogy miért... :)
Beértünk a szigetre. Csend, béke, nyugalom, séta a nagyrét irányába, majd azon keresztül a romokhoz. Közben meglepõ kérdést intézett hozzám: "Ez most randi"?
Tényleg meglepõ volt, mert szerettem volna, hogy így legyen, de eszember sem jutott, hogy ez meg is történhet. Azt hittem, hogy csak játszadozunk, barátkozunk.
Szóval nekem lett szegezve a kérdés, s többnyire az ilyen nekem szegezett kérdésekre nem szoktam egyenesen válaszolni, úgyhogy egy darabig próbáltam viccelõdve kerülni a határozott válaszadást. A végén azt hiszem csak annyit sikerült belõlem kicsikarni, hogy „lehet az is”. Egy másik kérdést is feltett a nap folyamán többször, de ezt elsõsorban saját magának: "mit keresek én itt?". De erre igazán egyikünk sem tudta a választ, csak sodortattuk magunkat az ‘árral’.
A romokhoz elérve felmásztunk az egyik vastag, de nem túl magas falra, leültünk, beszélgettünk. Rögtön a másik legmélyebb magánügyeibe turkáltunk bele, volt barátnõk és barátok (utóbbiak persze nála), hány darab, milyen hosszan, mennyire komoly...
Családok és azok állapotai, volt és jelenlegi szülõk, stb. Majd pedig a fõ téma: nyilatkozzak, hogy mit is szeretnék Tõle.
Én, mint egy kissé bonyolult lélek, ha akartam se tudtam volna erre válaszolni, de azért azt elmondtam, hogy én félig komolyan, félig viccesen próbáltam õt meghódítani, s nem is reméltem igazán, hogy Õ erre beadja a derekát, mivel mondta régebben, hogy többen is próbálkoztak már nála, de persze mindegyiket rövid úton kikosarazta, fõleg azért mert több éve együtt él a barátjával, és soha sem jutott eszébe, hogy megcsalja õt bárkivel is...
Talán akkor, talán késõbb vetõdött (vetettem) fel a kérdés, hogy: "De akkor mi a helyzet velem?"
De erre meg õ nem tudott mit mondani, mert ez volt a nagy dilemma...
Miután kockásra ültük a hátsóinkat a szabálytalan köveken, továbbálltunk, de rövid séta után a Virágos-kert északi végében leültünk egy fehér padra. Közel egymáshoz... itt már túl sok szó nem esett (ha jól emlékszem), kisgyerekek futkároztak körülöttünk, miközben mi egymással szemben ülve, többnyire csak egymást néztük. Néha megsimogattam a kezét, játszottam az ujjaival, néha ‘véletlenül’ a lábán is végigfutott a kezem, közben azon gondolkoztam, hogy õ most nagyon szeretne tõlem valamit, amit õ már talán végiggondolt magában, de engem meg nagyon váratlanul ért ez az egész, mert tetszett ugyan a lány, de igazán alig ismertük még egymást, s nem tudtam eldönteni hamarjában, hogy mi is legyen kettõnkkel.
De azt tudtam, hogy ha döntök, akkor azzal megpecsételem mindkettõnk sorsát.
Ezért még nem történt semmi, csak néztük egymást. Majd rövid idõ múlva innen is felálltunk, továbbsétáltunk. Közben azzal a hasonlattal álltam elõ, mintha ülnénk a medence szélén, de még nem tudjuk, hogy megmártózzunk-e vagy sem, úgyhogy még csak fröcsköljük egymásra a vizet. Erre azt mondta, hogy szerinte már kezdünk belegázolni a vízbe...
Elmentünk a vadaspark mellett, megnéztük a kacsákat, "milyen aranyosak", "persze" – mondtam – "de tepsiben sokkal aranyosabbak", fel is háborodott. :)
Vattacukrot nem ettünk, helyette viszont sok rágót (ill. én csak egyet) rágtunk el.
Séta tovább. Kinéztük elõször egy nagy fa törzsét, hogy majd arra leülünk, de ehhez egy kis dagonyán is át kellett gázolni, s ráadásul a fatörzs sem volt számunkra megfelelõ, de hamar észrevettünk odébb egy üres padot, megcéloztuk, elfoglaltuk.
Ültünk megint egymással szemben, szemezés, egy kis simogatás, ujjak és kezek babrálása.
Aztán pedig az elhatározás és a megoldás egyszerre született:
Kértem, hogy forduljon meg, üljön nekem háttal, majd amikor ezt megtette, magamhoz húztam, átöleltem a derekát, majd adtam néhány finom puszit oldalról a nyakára. Halkan felsóhajtott.Úgy tûnt, teccik neki a dolog. (Reméltem is, hogy ez az akció nem fogja hidegen hagyni. :) )
Innentõl már nem is volt kérdéses semmi sem. Elcsattant az elsõ csók, hamar elõkerültek a nyelvek is, nyakpuszilgatás, fülharapdálás, a szabad majd késõbb a rejtett bõrfelületek feltérképezése a kezekkel. Én a hátát simogattam a póló alatt, õ pedig az ingem ujján és a gomblyukaim között próbált hozzám közelférkõzni. Persze hagytam, õ is hagyta.
Mintha már régóta ismertük volna egymást, tabuk és gátlások nélkül, a közerkölcs és a jóizlés határát erõsen súrolva. Mivel a pad egy gyalogút mellett volt, s közben az emberek mellettünk jártak-keltek, biciklisták száguldoztak, bringóhintók csilingeltek, de ezt mi valahogy egy jó darabig észre sem vettük, mintha megszûnt volna körülöttünk a világ. Finom selymes bõre, odaadó ajkai, izgató domborulatai hosszú idõre lekötötték külsõ és belsõ érzékszerveimet.
Hamar eljutottunk abba az állapotba, amikor az ember már többet szeretne egy kis csóknál és simogatásnál. Én talán még nem is annyira, mert inkább arra koncentráltam, hogy neki örömet szerezzek, de õ azt mondta, hogy végig futott rajta valamiféle borzongás, de nem a hidegtõl...
Talán fél órát, talán egy órát voltunk ott, nem emlékszem. Repült az idõ, s mi repültünk vele együtt.
Persze, hogy ne legyen olyan unalamas ez a délután (bár eddig sem volt az), továbbmentünk (most már a kezét fogtam vagy a kisujjunkat akasztottuk össze), de hamar találtunk egy újabb padot, egy nagy rét közepén, napsütéssel kivilágítva.
Leültünk, éleveztük a csendet, a madárcsicsergést, s nem utolsósorban egymás társaságát. Egy kicsit beszélgettünk, egy kicsit az ölében is feküdtem, a többire nem nagyon emlékszem.
A fontos dolgokat már megbeszéltük, szavak helyett simogatással és csókokkal adtuk egymás tudtára, hogy mit szeretnénk: egymást.
De jött egy focicsapat, s úgy találtuk, hogy minket fognak kapufának használni, úgyhogy innen is hamar továbbálltunk.
Talán ettõl kezdve lettünk még rosszabbak, néhány eddig elkerült vidéket is felfedeztünk a másikon, néha elölrõl, néha pedig hátulról simogatva egymást.
Lesétáltunk a Partra, közben többször is eltévedt a kezünk. A parton találtunk egy lépcsõt, Katka leterítette a kabátját, amire leültünk.
Egy kis csók, egy kis simogatás, egy kis beszélgetés, például arról, hogy milyen fazonra van nyírva a 'haja'. Bármit kérdezhettünk a másiktól, mindenre választ kaptunk.
A nap kezdett lemenni, mi meg elindultunk hazafelé.
De az út hosszú volt, mi pedig gyakran 'eltévedtünk', többször is csók- és simogatás-szünetet tartottunk. Egy nagyobb bokor takarásában pedig méretet vettem kezeimmel a fenekérõl, persze nadrágon belül, majd a romokhoz újra elérvén amikor már egy kicsit sötétebb lett, kigombolva a nadrágját egy kicsit megsimogattam ott is...
Ezek után Katka kénytelen volt elszívni egy cigit, hogy egy kicsit megnyugodjon. :) (igaz ugyan, hogy utálom, ha egy nõ cigizik, de még ezt is elnéztem neki)
A nagy rétnél még invitálni akart, hogy nézzük meg közelebrõl a füvet, de ezt már azért mégsem hagyhattam.
Besötétedett. Elgyalogoltunk a villamosmegállóig, majd ott elváltak útjaink.