Gyönyörű nyári reggel volt, a napfény sugarai átszűrődtek a fák lombjain lassan felmelegítve az aszfaltot és a harmat cseppeket, amelyek gyorsan elillantak. Az úton szinte alig járnak az autók, sehol nincs még nagy forgalom. A madárdal még élénken hallatszik, nem nyomja el a rohanó gépek zaja. Az út mentén a fűben egy lány ücsörög hosszú barna haját a nyári szél cirógatja, fejével az ölében egy fiú fekszik mellette csukott szemekkel. Piros pólója nem épp nevezhető tisztának, néhány helyen elég viseltes. A lány le sem veszi tekintetét a srác nyugodt arcáról, bár a szemét eltakarja hosszú haja. Meg sem zavarják a tovatűnő gépkocsik, amik átrobognak a tájon és eltűnnek a semmiben. A lány finoman simogatja az arcát és közben halkan beszél hozzá. Végig a tegnap este jár az eszében, az a tökéletes éjszaka, amiben még nem volt része azelőtt.
Már legalább három hónapja ismerték egymást, de akkor még nem volt köztük semmi, a barátságon kívül. Fokozatosan egyre jobban ismerték meg egymást, míg elértek arra az állapotra, ami megpecsételte sorsukat és örök szerelemre ítéltette őket. Kezdetben még a gondolat sem merült fel bennük, de egy idő után a fiúban kibontakozott valami, amit nem tudott tovább magába rejteni. Elképesztő űrt érzett, ha nem volt a közelében és nem értette, mitől van ez. Felnyíltak szemei és ráeszmélt a valóságra, szerelmes. De nem akármilyen módon, így még sosem érzett senki iránt, bár nem is volt túl sok tapasztalata e téren. Úgy látszott, hogy ez sajnos egy oldalú dolog, mert nem igazán látott semmiféle aktivitást a lány részéről, de néha mégis talált néhány félreérthető jelet, amiket viszont nem tudott mire vélni. Napokig magába roskadva gondolkozott, hogy ha nem fedte volna fel az érzéseit, akkor legalább most is vele lenne és mindent megbeszélne vele, mint az előtt. Néhány nap múlva a lány váratlanul beállított és közölte vele, hogy gondolkozott azon amit mondott és be kell látnia, hogy már ő sem a barátot látja a fiúban.
Ez három hete történt, azóta minden olyan mint rég, csak sokkal jobb. Az elmúlt éjszaka volt az első, amit együtt töltöttek és ez az élmény felért bármivel. Szinte szavak nélkül kommunikáltak, csak az érzelmek és a testek beszéltek. Úgy simultak egymáshoz, mint ha sosem érne véget ez a pillanat, minden percét kiélvezve szárnyaltak a vágyak vad és kiismerhetetlen világában, nem törődve senkivel és semmivel. Reggel a nap első sugarai az összefonódva a testeket találta az ágyban, ahogy békésen pihennek a kimerítő éjszaka után. A srác előbb felébredt, de megpillantva alvó kedvesét, nem volt szíve felkelteni, így óvatosan felöltözve kilopózott a szobából. A napsugarak vakítóan verődtek vissza fehér pólójáról, amint kilépett a teraszra. Mélyet lélegezve a friss levegőből eszébe jutott, hogy meglepi szerelmét és elindul bevásárolni, amíg ő alszik. Elindult a kertkapuhoz és becsukva maga mögött útra kelt. A lány felébredt e közben és csak annyit látott, hogy a fiú eltűnik a kertben lévő fák mögött. Magára kapva néhány ruhadarabot utána eredt, de csak a fő útnál érte utol. A fiú észre sem vette, hogy követik és az éjszaka élményétől eltelve semmire sem figyelt. A lány nem bírta tartani a lépést és utána kiáltott, csak ez volt az a hang amire figyelmes lett és visszanézne ott látta szerelmét, ahogy neki integet. Hirtelen félrenézett és észre vette a fiú felé robogó kamiont, ami vészesen közeledett az úton, ahol a srác megállt. Rohanni kezdett felé, hogy figyelmeztesse a veszélyre, de a fiú csak rá figyelt. Hirtelen kapcsolt és oda nézett,
Magas, éles duda szó és fékcsikorgás amit utoljára hallott és minden elsötétült.
A lány odaérve hozzá, letérdelt mellé és fejét az ölébe emelve próbálta elállítani a vérzést, ami már megfestette teljesen fehér trikóját. A fiú kinyitotta szemét és homályos tekintetével ránézett remegő kedvese könnyes arcára, elmosolyodott és lehunyta szemeit…..