Informatika és tudomány


A repülés szerelmeseinek topikja.
  • [NST]Cifu
    #5261
    Szu-27K vagyis a Szu-33 (kivonat a készülődő T-10 Család III. részéből)

    Még az 1970-es évek elején kezdődött meg egy nagy, 80,000 tonna körüli vízkiszorítású, nukleáris meghajtású szovjet repülőgép-hordozó osztály tervezése, amely az amerikai hordozók ellenpárja lehetett volna. Gőzkatapultokkal felszerelve indíthatta volna csapásmérő repülőgépeit, mint a tervezett MiG-23K vagy a Szu-25K, illetve felmerült az akkor még csak fejlesztés alatt álló PFI gépek haditengerészeti változata is. A nehézségek miatt viszont 1977/78 körül egy viszonylag kisebb, 67,500 tonnás, hagyományos meghajtású hajóosztály fejlesztését rendelték el. A Szu-27 és/vagy a MiG-29 tengerészeti változatát hordozta volna, és fő feladata pedig a hajócsoportja feletti légtér biztosítása. A Szuhoj iroda 1978-ban kezdte meg a munkálatokat (először még T-12 jelöléssel, majd áttértek a T-10K jelölésre), a tervek szerint a két AL-31F hajtóművel szerelt gép 26,6 tonnás felszállótömeggel rendelkezett volna, standard fegyverzete két R-73 és hat R-27R légiharc rakéta. Eredetileg úgy tervezték, hogy 18db Szu-27K, 28db MiG-29K és 14db Ka-28 helikopter lesz a hajón. 1981-ben újabb módosításra került sor. A hajót csak VTOL (helyből fel- és leszálni képes) képes gépekkel szerelték volna fel, és nem lettek volna rajta katapultok (mivel a szovjetek nem rendelkeztek tapasztalatokkal a katapultokat illetőleg, és nem akarták, hogy emiatt késsen a hordozó elkészítése), a Jak-38 utódját, a Jak-41-et nevezték meg a fő hajófedélzeti típusnak. A MiG és a Szuhoj iroda azonban kiharcolták, hogy ők katapult nélkül is boldogulnak, és a gépek a felszállófedélzet elején, síugrósánc szerűen kialakított orrészről nekirugaszkodva indultak volna – a némi hezitálás után a haditengerészet kötélnek állt.
    A T-10-3 prototípus 1982-ben kezdte meg a felszállási próbákat, és az elején még 18,2 tonnás felszállósúly mellett 230 méteres nekifutás kellett a 230km/h-s felszállósebesség eléréséhez, később fokozatosan ez sikerült 140 méterre és 180km/h-ra csökkenteni. Hamarosan már a leszállást segítő rendszert, illetve a fékezőhorog gyakorlati tesztelése folyt, immár bevonva a T-10-25 jelű gépet is, bár 1984 novemberében a T-10-25 a hidraulikarendszer hibája miatt lezuhant (pilótája, Sadonyikov katapultált). A pótlására a T-10-24 érkezett, amit már ellátak egy kis canard-szárnyal, ami a félszárnyak elé került, hogy az alacsony felszállási és leszállási sebességnél javítsanak a gép repülési tulajdonságain., illetve a T-10U-2 kétüléses gép is, amit ugyan canard-szárnyal nem szereltek fel, de fékezőhorgot kapott. A T-10-24 félszárnyait később felhajthatóvá tették, emiatt az addig egy darabból álló ívelőlapot kettéosztották, az első futóműve teleszkóposra lett cserélve, és két keres kiképzésű lett. Hamarosan megjelent rajta a légi utántöltő csonk is, amit az időközben a Szu-27PU fejlesztéshez átvezényelt T-10U-2-őn kialakított módon szereltek be, tehát a töltőcsonk a középvonaltól balra került, a ’Kolsz’ pedig jobbra. Eközben a T-10-20 gépet átalakították a hajófedélzeti próbákhoz egy repképtelen tesztmodellé T-10-KTM jelzéssel, amellyel a hajó fedélzetén és hangárjában való mozgatást tesztelték, ehhez a félszárnyak mellett a gép orrát és faroknyúlványát is felhajthatóvá alakították.
    A T-10K jelű protopéldányok már eleve hajófedélzeti gépnek készültek, de még mindig nem volt felhajtható félszárnyuk és nem volt megerősítve a futóművűk. Az első T-10K gép Pugacsevvel a kormánynál 1987-ben szállt fel, de ez a gép még a széria Szu-27 szárnyaival rendelkezett, csak később, 1988 Augusztusában kapta meg felhajtható félszárnyakat, egy hónap múlva azonban ez a gép egy balesetben megsemmisült. Így 1988-ban a T-10K-2-vel szállt le ’Tbiliszi’ (a Szovjetunió összeomlása után ’Admiral Kuznyecov’) fedélzetén Viktor Pugacsov. A haditengerészet összehasonlította a MiG-29K-t a Szu-27K-val, és a Szu-27K mellett döntött, a Jak-41 nem kerültek rendszeresítésre, így a Kuznyecov egyetlen harci géptípusa a Szu-27K maradt.
    Összesen 26db Szu-27K került átadásra a haditengerészet részére, ebből kettő a T-10K prototípusokból lett átalakítva, és hivatalosan 1991-ben lett rendszeresítve a gép a haditengerészetnél. Az eredetileg tervezett 4 hajóegységből csak a Kuznyecov (Ex-Tbiliszi) készült el, így több gépre nem volt igény.
    A Kuznyecov maga egy átmenet a Kijev-osztály és a soha el nem készült valódi hordozók között. A vadászgépeinek feladata a flottacsoport védeleme volt az ellenséges vadászbombázóktól, a csapásmérő képessége sokadlagos szempont volt. Ezt a köztes szerepet jól szemlélteti a besorolása is - Repülőgéphordozó Cirkáló. Főfegyverzete 12db nagy méretű "Granit" hajó elleni robotrepülőgép (ugyan az a típus, mint a 949/949A (NATO: "Oscar") SSGN tengeralattjárókon és a 1144.2 Kirov-osztályú nehézcirkálókon megtalálható). E mellett erős légvédelmi rendszerrel ("Klinok" rendszer 192db rakétával és 8db "Khastan" közellégvédelmi üteggel) és tengeralattjáró-elhárító rendszerekkel (2db Udav-1 reaktív vizibombavető és 4db Ka-27-LD ASW helikopter).

    Nemrég felmerült a gépek felújításának lehetősége, egyelőre csak modernebb avionikát kapnának, de a műszerfalhoz nem nyúlnának, tehát nem kapnának a gépek színes kijelzőket. A második szinten a radarokat cserélnék le modernebb és nagyobb hatótávolságú változatra.
    A Szu-33 jelzés a Szuhoj tervezőiroda által használt, a haditengerészet Szu-27K-ként nevezi.

    [center]
    Szu-27K géppár indul a Kuznyecov fedélzetéről


    Két "összecsomagolt" Szu-27K a fedélzeten.


    Egy Szu-27K és egy Ka-27 a hangárfedélzeten


    Szu-27K gépek a felépítmény elött.