
A repülés szerelmeseinek topikja.
-
bgabor #4979 Hát először is a Tu-95-t(ez egy négymotoros turbólégcsavaros gép) az 50-es években használták az oroszok nukleáris bombázóként(azóta csak haditengerészeti járőrgépként használják őt,illetve továbbfejlesztett változatát, a Tu-142-t), a 70-es, 80as években a Nyugatiak főbb ellenfele a Tu-22 Blinder,-22M Backfire, majd később a Tu-160 Blackjack lett, ezek sugárhajású, nagysebességű nukleáris bombázók, amik már nem szabadoneső atom és hidrogénbombákat juttatnak célba, hanem nagysebességű robotrepülőgépkkel (cirkálórakétákkal) teszik ezt.
Igen, elmondhatjuk, hogy a 70-es, 80as években, talán a Tomcat volt az egyik leghatékonyabb repülőgép ezek ellen a gépek ellen. (Persze szigorúan a hordozóbázisú repülőgépek között). Ugyebár ezen bombázók ellen a védekezés fő eszközét később már nem a repülőgépek, hanem a nagyhatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek jelentették(pl:Patriot). Az ilyen nagyhatótávolságú rakétaplatform repülőgépekre csak olyan helyeken volt szükség, ahová nemigazán lehetett légvédelmi ütegeket telepíteni. (Például a tengerre a Tomcat esetében, vagy a Szovjetúnió végtelen hosszú határvidékeire és hatalmas kiterjedésű területeire a MiG-31 esetében)
A Phoenix gyakorlati alkalmazása több dolog miatt maradt el. Először is maguk a Tomcatek nagyon kevés valódi összetűzésben vettek részt. Mivel a harmadik világháború meg ugyebár elmaradt, ezért fő feladatkörében (bombázó és cirkálórakéta elhárítás) nem bizonyíthatott a gép. Azt a kevés légigyőzelmet, amit a gép hosszű története során elért(pontosan nem tudom mennyit, de úgy tudom 10 alatt van a számuk. Az biztos hogy egyszer két amcsi F-14es lelőtt két Líbiai MiG-23ast Kadhafi idején, azokat sem Phoenixel ) Maga a típus egyszerűen nemnagyon került harci alkalmazásra, nem alakult ki olyan helyzet. Elvégre a hidegháború idején ki mert volna packázni amerikával? Egyedül az oroszoknak lett volna erejük hozzá, de nekik ennél jóval több eszük volt. (Persze Kadhafi Líbiai diktátor megtette, dehát ő nem volt egy észlény)
A hidegháború után meg már nem is juthatott szerephez. Elméletileg a 91-es iraki háború idején juthatott volna, de nem így történt. Az iraki légierő megregulázását az USAF végezte, nem a NAVY, így a Tomcat megintcsak nem jutott szerephez.
(Mint tudjuk az amerikai hadigépezet öt,egymástól független részből áll:
US ARMY- Szárazföldi erők
USAF- Légierő
NAVY- Haditengerészet
MARINES- Tengerészgyalogság
NATOINAL GUARD- Nemzeti Gárda
A Tomcat értelemszerűen a Haditengerészethez tartozik/tartozott, lévén hogy az anyahajókra van beosztva)
Az első iraki háború óta pedig ugyebár az amerikai hadigépezet nemigazán került szembe olyan ellenfelekkel, akiknek modern és kiterjedt légierő állt volna rendelkezésére. Ezért a Tomcataknek most sem jut sok szerep az őrjáratozáson túl. A Phoenix rakétáról meg csak annyit hogy az egyik legdrágább légiharcrakéta volt, ami csak létezett (több mint egymillió dollár volt darabja). Ilyen drága cuccal ugybár nem lövöldözget az ember csak úgy. A másik dolog a súlya. Ez egy baromi nehéz rakéta volt. Ráadásul spéci indítósínekre lehetett csak felfüggeszteni, amiknek a súlya majdnem akkora volt mint maga a rakéta.
Ugyebár minél nehezebb egy gép, annál gázosabb vele anyahajóra leszállni. Szóval azt sem lehet mondani, hogy a pilóták imádták volna a Phoenixet.
Még egy érdekesség: Mielőtt iránban a szélsőséges vallási vezető, Khomeni Ajatollah került hatalomra, Iránban egy nyugatbarát sah uralkodott. Az amerikaibarát sah idején amerika F-4 Phantomokat és F-14 Tomcataket adott el iránnak(A korai F-14A változatról van szó). A sah bukása után persze Irán az USA ellensége lett, így a gépek fegyver és alkatrészellátása megszűnt. Nem sokat tudni ezekről a Tomcatekről, de nem nagyon valószínű, hogy ezek közül bármelyik is repülőképes állapotban lenne.