#32179
Mert pont egy primitív angol. Ráadásul kb. benne is annyi tisztelet van más sportemberek irányába, mint úgy átlagban az Arsenal fanok többségében. Lehet utálni egy csapatot, de mondjuk sosem értettem, hogy egy olyan életművet, amit Ferguson felépített, hogy vonhatnak kétségbe vagy mernek gúnyt űzni belőle. Persze most kurva nagy királyság van, mert vezetik a bajnokságot 5 pont előnnyel. Eddig is élen jártak trollkodásban, most meg aztán hivatás lett belőle.
Na mind1, hétvégén azért szerintem kikapunk (félek hogy nem is kicsit). Nem azért mert ez az Arsenal olyan baszott erős lenne, bár összeszedett csapat lettek, fejben is jóval stabilabbak, de azért ehhez kellett az is, hogy a papíron 3 legerősebb csapat idén botladozva keresse a helyét. Mi sem voltunk annyival erősebbek tavaly, mint amennyi előnnyel nyertük a bajnokságot, egyszerűen a riválisok eresztettek le. Moyes viszont nem fogja összeszedni ezt a csapatot az Arsenal jelenlegi dinamikus, olajozott támadójátéka ellen, középcsapatok is átfutottak rajtunk, Wengerék is nagyon könnyen megtehetik. Max egy x-et kinézek a hazai pálya miatt, de idén nálunk ez sem előny. Bízni azért bízok, remélem rám cáfolnak.