spike0007#2574
Ami Darkseidot illeti: Engem nem zavar a ritka feltűnés és a sejtelmesség, mert az ő esetében ez nem a véletlen műve, vagy írói töketlenkedés, hanem teljesen világos koncepció. Szerintem az eddigi gonoszok közül az ő figuráját sikerült a leginkább félelmetessé formálni. Mindez pedig a ritka feltűnéseknek, valamint a karaktert körülvevő sejtelmességnek köszönhető. Gyakorlatilag semmi mást nem tudunk róla, csak azt ,hogy ő az "eredendő gonosz". Mítikussága, ismeretlensége, fizikai konkretizálásának hiánya teszi olyanná, akár egy isten. A sötétség istene, akinek csak "prófétáit" (Desaad megfogalmazása) látjuk. Mindez elveszne, ha egy teljes rész foglalkozna az ő háttértörténetével. "Túl valósságá", túl evilágivá tenné.
A másik hogy a Smallville első 7 évada epizódikus volt és személy szerint örülök hogy ez az évad is olyan! Bizarro, Brianiac,Fantom-zónás Zod, Zor-el mind 1-2 részben szerepeltek..Így lesz igazán ütős a finálé hiszen Lex itt tér vissza és Darkseid is itt tűnik majd fel! Fel van vezetve minden! Kövi részben sztem Zod mellett Darkseidről is fog szó esni! Főleg Oliver és Zod révén sztem..
KNEEL BEFORE ZOD!!!